A tárcavezető az Agrárszektor.hu-nak adott első interjújában több strukturális átalakítási tervet is felvázolt.
A miniszter szerint az agrárium működésének alapja egy úgynevezett „tudás-aranyháromszög” lehet, amely az egyetemek, a szaktanácsadók és az agráradatok összekapcsolására épül. Ebben kiemelt szerepet kapna az Agrárközgazdasági Intézet és a falugazdász-hálózat is, a cél pedig az, hogy a termelők gyorsabban és pontosabban tudjanak alkalmazkodni a piaci és klimatikus változásokhoz.
Bóna Szabolcs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átalakítását is napirendre venné. A tervei szerint új választási rendszert és alapszabályt vezetnének be, miközben felülvizsgálnák a kamara közfeladatait és költségszerkezetét is. Úgy fogalmazott: „a szakmának elveszett a becsülete a kamarán belül, és egy az egyben átment egy politikai intézménybe”, ezért egy politikamentesebb, szolgáltatóbb működés irányába mozdulnának.
Az agrárstruktúra átalakítása az intézményi rendszert is érintené: a tervek szerint három minisztérium osztozna a vidéket érintő feladatokon. Az agrártárca az élelmiszerlánc teljes egészéért felelne, külön tárca foglalkozna a környezet- és természetvédelemmel, míg egy harmadik a vidék- és településfejlesztésre koncentrálna.
Az élelmiszeripar kapcsán a miniszter a versenyképesség javítását nevezte fő feladatnak. Szerinte több termékkategóriában – például vaj vagy gyümölcsjoghurt esetében – gyakorlatilag eltűntek a hazai termékek a boltokból, miközben bizonyos szűk termékkörökben akár 80 százalékos hazai arány is elérhető lenne. A fejlesztéseknél ezért a fogyasztói igények és az adatalapú tervezés kerülne előtérbe.
A mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívásának az aszályhelyzetet nevezte, amely szerinte már nem rendkívüli esemény, hanem állandósuló jelenség. A kormányzat célja egy új kockázatkezelési rendszer kialakítása, amelyben a termelők nagyobb egyéni felelősséget is vállalnának, miközben csökkenne az automatikus állami kárenyhítés szerepe.
A miniszter szerint a magyar agrárium jövője az együttműködésen, az adatalapú döntéshozatalon és a tudásmegosztáson múlik. A cél egy olyan rendszer kiépítése, amely egyszerre képes növelni a termelés hatékonyságát és alkalmazkodni a klímaváltozás és a globális piaci verseny kihívásaihoz.