Május 1-jén beindul az élet a Balatonon: a hosszú hétvége az első komoly tesztje lesz annak, hogyan bírják majd a balatoni vállalkozók a főszezoni terhelést – írta közleményében a Balatoni Turizmus Szövetség.
Ilyenkor már a legtöbb szolgáltató – ha nem is teljes kapacitással, de legalább a hétvégére – megnyitja kapuit a látogatók előtt.
Különösen nagy forgalom várható a fagyizókban és a kávézókban, ahol a jó idő és a megnövekedett vendégszám igazi próbatételt jelent.
A programkínálat is erősíti a várakozásokat:
- a Siófoki Retro Majális május 1-jén és 2-án a helyi strandon idézi meg a nyolcvanas évek balatoni hangulatát koncertekkel és közösségi eseményekkel.
- Tihanyban május 2-án rendezik meg a Kecskeöröm Ünnepet főzőversennyel, sakkszimultánnal és kutyaszépségversennyel.
- Balatonalmádiban május 1-jén a „Piknik a parton” várja az érdeklődőket, ahol a látogatók pokróccal a kezükben élvezhetik a tóparti koncerteket, sőt K-pop bemutatót is láthatnak a magyar néptáncosok mellett.
- Balatonfüreden május 1-jén rendezik meg a Balaton Fondo kerékpáros eseményt, amely több távon, részben verseny-, részben túrajelleggel vonzza a bringásokat a Balaton-felvidék útjaira.
Ha nem is ezen a hétvégén, de május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez idén akár 300 cukrászda és fagylaltozó csatlakozhat országszerte. A résztvevő helyeken legalább négyféle fagylalt lesz elérhető féláron, helyben fogyasztásra.
A Balaton térségében már most is több mint 1500 szolgáltató tart egész évben nyitva. Arról korábban írtunk, hogy nagyon átalakult a munkaerőpiac is, a munkavállalók sokkal határozottabb feltételekkel állnak a munkáltató felé.
