Magyarországot a politikatudomány a posztkommunista rezsim utáni demokratizáció egyik legpozitívabb példájaként tartotta nyilván, ugyanakkor 2010 óta elindult egy ezzel ellentétes folyamat. Azóta egész konkrétan úgy fogalmaz a tudomány, hogy a populista, illiberális és autoriter kormányzás fellegvára lett az ország. Utóbbit egyértelműen igazolja az a tény is, hogy az Orbán-kormány által kialakított rezsim az Európai Unió (EU) első nem demokratikus, de megválasztott rendszere.
A Freedom House „hibrid rezsimnek” nevezi a magyar rendszert, ami arra utal, hogy bár választásokat rendeznek, a demokratikus intézmények törékenyek, valamint a politikai és polgári szabadságjogok is kihívások elé vannak állítva.
Mikor indult el ez a folyamat? A Fidesz–KDNP első kétharmados választási győzelme után szinte azonnal. Ráadásul folyamatosan romlik a helyzet azáltal, hogy ugyanazon párt van kormányon több választási cikluson keresztül.
Orbán búcsút intett a karizmájának
Nem véletlenül találkozunk a kormány kommunikációjában oly gyakran Orbánnal. Tudatosan építették fel a már-már elnöki rendszerre hajazó kommunikációs működést, ami lehetővé teszi, hogy fenntartsák a karizmatikus vezető képét.
Tavaly azonban kiderült, hogy ez a karizma mégsem végtelen és korlátlan, igenis megvannak a korlátai, és kérdéses, meddig tudják fenntartani a képet. Erre a 2025-ös rekordrészvételű (470 ezer fő) Pride mutatott rá igazán, ugyanis a párt választói bázisában kétségeket ébresztett a miniszterelnök mindenhatóságát illetően, és arra késztette a Fideszt, hogy felülvizsgálja 2026-os választási stratégiáját Orbán karizmájának és az ő mindenhatóságába vetett hitnek a helyreállítása révén. Most itt tartunk.
Repülőrajt helyett hibák sorozata
Mi a helyzet gazdasági területen? Alapvetően elmondhatjuk, hogy a gazdaságot is politikai logika, identitás alapján próbálták kormányozni. E szempontból a legszembetűnőbb probléma a növekedési pálya látványos lelassulása. Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) 2025-ben mindössze 0,3 százalékkal növekedett, igaz, legalább az év második felében javult a helyzet.
Az infláció is beszédes: 2023-ban Európa-rekorderek voltunk az évi átlagos 17,6 százalékos inflációval, ami Magyarországon az 1990-es évek óta nem látott szint. Az EU statisztikai hivatalának számítása szerint 2023 januárjában az éves összevetésben számított infláció 26,2 százalék volt, ami két és félszer magasabb az uniós átlagnál. Teljesen más pályán indultunk el: a magyar infláció kilőtt, a többi uniós országban tudták kezelni a helyzetet.
2021 júniustól 2023 decemberéig 56,3 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak itthon, ami az egyszerűség kedvéért egy 100 ezer forintos bevásárlásnál több mint 56 ezer forintos extra terhet jelentett a fogyasztóknak átlagosan. Az érzékelt infláció persze ennél is magasabb volt, ráadásul a különböző fogyasztási szegmensekben élők eltérően tapasztalhatták és élhették meg az áremelkedést.
2015-ről 2025-re 101 százalékkal nőttek az árak, tehát konkrétan megduplázódtak. A Szabad Európa cikke szerint egy négyfős család csak a kormányzati adóemelések miatt havonta közel 40 ezer forinttal költ többet élelmiszerre, mint 10 évvel ezelőtt. Az Eurostat adatai rámutatnak, hogy a zöldségek tíz év alatt 245, a kenyér 262, míg a burgonya 276 százalékkal drágultak.
Ez jelentősen erodálta a reálbéreket, különösen az alacsonyabb jövedelmű rétegek esetében, miközben a kormányzati árszabályozási beavatkozások (például az árstopok) torzították a piacot és ellátási zavarokat okoztak.
Az Orbán-kormány kommunikációjában mindig talál valakit, akit okolni lehet a szörnyű gazdasági helyzet miatt, ugyanis a rendszer egyik alapját képezi az ellenségstratégia. 16 év alatt volt már a baloldal, Gyurcsány, Brüsszel, Ukrajna, az LMBTQ-közösség, Magyar Péter és a Tisza Párt, de ugyanúgy a célkeresztben vannak a multik vagy a bankok is.
Fenntarthatatlan gazdaság
A költségvetési politika szintén a fenntarthatatlanság irányába mozdult el. Az államháztartási hiány több évben is 6–7 százalék körül alakult, miközben az államadósság szintje tartósan 70–75 százalék körül ragadt a GDP arányában. Bár ez nem kirívóan magas nemzetközi összevetésben, a probléma a szerkezetében és a finanszírozási környezet romlásában rejlik: a magas kamatkörnyezet miatt az adósságszolgálat költsége jelentősen nőtt, ami szűkíti a fiskális mozgásteret.
A beruházási szerkezet is torz képet mutat. Az állami és politikailag vezérelt beruházások aránya megnőtt, miközben a termelékenységet valóban javító magánberuházások súlya csökkent. A közbeszerzések jelentős része a kormányhoz közeli szereplőkhöz került, ami ellehetetleníti a piaci versenyt.
A külföldi működőtőke beáramlása ugyan nem állt le, de szerkezete egyoldalúvá vált: az akkumulátor- és autóipari beruházások dominálnak, amelyek erősen kitettek a globális konjunktúrának, miközben korlátozott hozzáadott értéket termelnek. Emiatt gazdaságunk sokkal sérülékenyebbé válik.
A kiszámíthatatlan gazdaságpolitika is komoly visszatartó erőt jelent. Az oktatás és az egészségügy alulfinanszírozottsága tovább rontja a hosszú távú kilátásokat. A különadók (bankadó, extraprofitadó és tranzakciós illeték), a szektorális beavatkozások és az ad hoc szabályozási változtatások növelik a befektetői kockázatot – ez különösen problémás egy kis, nyitott gazdaság esetében, amely erősen függ a külső tőkétől és exportpiacoktól.
