Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A magyar ESG-szabályozás első működési éve nem a kommunikációról, hanem a rendszerépítésről szól. Ez volt a központi üzenete a denxpert szakmai konferenciájának, amelyen a hatósági, a tanúsítói és a nagyvállalati oldal egyaránt bemutatta az első tapasztalatait.
Az elhangzottakból világossá vált, hogy az ESG Magyarországon most lép át a deklarációs szakaszból a működési szakaszba.
A kérdés így már nem az, hogy elkészül-e a beszámoló, hanem az, hogy mögötte valóban létezik-e egy működő, jól dokumentált kockázatkezelési rendszer.
A konferencián alapvetően három kritikus kérdés köré szerveződött a szakmai diskurzus: hogyan kell bizonyítékokkal alátámasztani a beszámolót, hogyan zajlik a tanúsítás valójában, illetve hogyan lehet a beszállítói lánc ESG-kockázatait módszertanilag megalapozottan kezelni.
Az intézményi tanulás szerepe
Sugár Viktória, az Óbudai Egyetem fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettese köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az egyetem számára a rendezvény nem pusztán szakmai esemény, hanem tanulási lehetőség is. Az intézményeknek ugyanis szintén tanulniuk kell az új rendszerekből, és saját működésükbe is be kell építeniük a fenntarthatósági szempontokat.
Bár az egyetem nem klasszikus értelemben vett ESG-kötelezett, tudatosan követik a szabályozási és módszertani fejleményeket. Az intézményi működésben is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a fenntarthatósági szempontok, így az ilyen szakmai fórumok közvetlen gyakorlati haszonnal bírnak.
Mit jelent valójában a tanúsítás?
Balásfalvi-Kiss András, a Grant Thornton partnere előadásában részletesen bemutatta, hogyan működik a tanúsítás a gyakorlatban.
Az egyik gyakori visszatérő kérdés, hogy a tanúsítás csak jövőre válik-e kötelezővé. A válasz erre egy egyértelmű nem, az ESG-beszámolót kötelező tanúsíttatni, csak a publikáció halasztható.
A tanúsítói státusz megszerzése egy kétlépcsős folyamat: első körben az akkreditáció és a szakmai nyilvántartásba vétel történik meg, majd a hatósági nyilvántartásba vétel az Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál (SZFH). A folyamat akár 160 napot is igénybe vehet, és jelentős dokumentációval jár, ami a piacon egy szűk keresztmetszetet jelenthet, a cégeknek jóval a június 30-i határidő előtt el kell kezdeniük az egyeztetéseket, különben időzítési kockázat keletkezik.
Balásfalvi-Kiss András azt is tisztázta, hogy a 45 napos tanúsítási határidő nem a felkészülés ideje, hanem az ellenőrzési szakasz. Amennyiben az anyag hiányos, a 45 nap könnyen arra megy el, hogy a hiányosságokat javítsák. A folyamat célja ugyan az, hogy a végén pozitív tanúsítás szülessen, de negatív tanúsítás is kiadható.
Az auditoroknál a hangsúly a dátummal ellátott dokumentumokon, a hatályba léptetett szabályzatokon, a visszakövethető adatrendszereken, valamint az interjúkkal alátámasztott folyamatokon van.
A tanúsítás az első időszakban nem teljes bizonyosságra törekszik, de a lényeges hibák feltárása kötelező. Külön hangsúly került az összeférhetetlenségre: aki az ESG-beszámoló tartalmi kialakításában részt vett, nem lehet annak tanúsítója.
Egy korábbi CSR-jelentés felhasználható, de csak akkor, ha a teljes módszertani dokumentáció rendelkezésre áll. Egy négy-öt éves kockázatelemzés már nem elegendő. A lényegességi elemzés pedig nem lehet formális gyakorlat: a workshopokról jegyzőkönyv kell, a résztvevőkkel interjú készülhet, a módszertant a tanácsadóknak és belsős kollégáknak is érteniük kell.
Felmerült az a kérdés is, hogy a CSRD vagy IFRS szerinti auditált fenntarthatósági jelentések adatai felhasználhatók-e az ESG tanúsítás során. Ez alapvetően a tanúsítótól függ. Van olyan módszertani iskola, amely elfogadja a zárt rendszerben, időbélyeggel auditált adatokat, mások szigorúbb megközelítést alkalmaznak.
Hogyan lesz a kérdőívből döntési rendszer?
Csonka Anna, a denxpert fenntarthatósági szenior szakértője előadásában egy olyan kérdésre fókuszált, amely a gyakorlatban szinte minden kötelezett vállalatnál felmerül: hogyan kell módszertanilag helyesen kiértékelni a beszállítói ESG-kérdőíveket?
Az alap a 13/2024. SZTFH rendelet, az értékelésnek figyelembe kell vennie:
- az azonosított kockázatok lehetséges hatását,
- azok előfordulási gyakoriságát,
- valamint a vállalkozás képességét a kezelésükre.
A denxpert módszertana két dimenzió mentén épül fel: kockázatfeltáró kérdések (RISK), amelyek az adott beszállító működéséből fakadó potenciális ESG-kockázatokat vizsgálják, illetve irányítási képességet mérő kérdések (GOV), amelyek azt értékelik, hogy a beszállító rendelkezik-e megfelelő szabályzatokkal, kontrollmechanizmusokkal, felelősségi körökkel. Ezért jelenik meg minden témánál két pontszám: az egyik a kockázat nagyságára, a másik a kezelési képességre vonatkozik.
Ez a kettős megközelítés azért lényeges, mert egy magas inherens kockázatú iparágban működő beszállító is lehet alacsony tényleges kockázatú, ha erős irányítási rendszerrel rendelkezik.
Az egyik legfontosabb módszertani elem a súlyozás. A kérdések nem azonos jelentőségűek: 0 és 1 közötti súlyokat alkalmaznak, a vállalat saját kockázati étvágya alapján módosíthatja ezeket. Fontos kitétel, hogy a 0 súlyú kérdések nem számítanak bele a végső pontszámba. A kérdések mintegy 86 százalékát sikerült a kockázati vagy irányítási kategóriák valamelyikébe besorolni.
Az egyik gyakorlati kérdés arra irányult, hogy a súlyozás és a kérdésstruktúra optimalizálható-e beszállítói csoportok szerint. A rendszer lehetőséget ad arra, hogy külön projekteket definiáljanak például:
- régiók szerint,
- beszállítói szegmensek szerint,
- vagy eltérő kockázati profilok alapján.
Az egyik legfontosabb szakmai vita a kérdőív szűkítéséről szól. Csonka Anna véleménye szerint a saját működés lényegességi vizsgálata alapján nem szűkíthető mechanikusan a beszállítói kérdéssor.
Amennyiben például egy cég Európában gyárt csokoládét, saját működésében a gyermekmunka nem releváns kockázat. Azonban ha a kakaóbab Kelet-Afrikából érkezik, a beszállítói láncban már igen.
Ezért a javaslat az, hogy a vállalat kiterjesztett, értékláncra vonatkozó kettős lényegességi elemzést végezzen, legalább az első körös beszállítókra vonatkozóan.
A módszertan végén a beszállítók alacsony, közepes vagy magas kockázati kategóriába kerülnek. A cél az, hogy a magas kockázatú beszállítók esetében korrekciós intézkedések induljanak, nyomon követés történjen, valamint ez a rendszer a tanúsító felé is bemutatható legyen.
A beszállítói rendszer a valódi teszt
A rendezvény zárásaként tartott kerekasztal-beszélgetésen Latorcai Zsombor Lóránd, az SZTFH ESG hatósági főosztályvezetője világosan fogalmazott: az ESG-törvény nem a „zöldre festésről” szól, a hangsúly a működő kockázatkezelési rendszeren van.
Az első évben a beszámolók nem kötelezően nyilvánosak, a hatóság fejlődési folyamatként tekint a rendszerre, ugyanakkor célzott ellenőrzésre sor kerülhet.
Az ESG-beszámoló tanúsítása a kötelezett vállalat saját működésére vonatkozik, nem a beszállítók adataira. A beszállítói lánc átvilágítása azonban a kockázatkezelési rendszer része.
Meglepő tapasztalat volt, hogy a beszállítói kérdőívek kitöltési hajlandósága az első körben mindössze körülbelül 10 százalékos volt, amely komoly rendszerkockázatot jelez. A személyes megkeresés – különösen a beszerzési oldal részéről – javította a kitöltési arányt.
A Richter Gedeon képviseletében Magoss Dorottya szenior fenntarthatósági szakértő és Kurucz Mariann, a Sourcing Excellence and Digital Transformation vezetője osztotta meg tapasztalatait a beszélgetésen.
A Richter már az ESG-törvény előtt megkezdte beszállítói kockázatkezelési rendszerének fejlesztését. A gyógyszeripar erősen szabályozott környezetében ugyanis az EHS- és fenntarthatósági szempontok üzleti kockázatot is jelentenek.
A Richter esetében a lényegességi elemzés nemcsak a saját működésre, hanem az értékláncra is kiterjed, a kérdőívek kialakításánál a GDPR szerinti adatminimalizáció elvét is figyelembe vették.
A Richter tapasztalata az IFRS-alapú fenntarthatósági jelentés auditja kapcsán az volt, hogy a második évre az együttműködés már érezhetően hatékonyabb. Az első év egy tanulási görbe, a cél nem a hibátlan első beszámoló, hanem az, hogy a feltárt hiányosságokra konkrét intézkedési terv szülessen.
Az egyik legnagyobb félreértés, hogy az ESG-beszámoló pusztán jelentéskészítés. Valójában naprakész beszállítói adatbázis kell, működő adatgyűjtési rendszer, folyamatos karbantartás, és szervezeti integráció.
A beszámoló csak a hab a tortán, a lényeg maga a kockázatkezelési rendszer.
