BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 -2,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

További béremelésekre számíthatnak a szakképzésben dolgozók

További béremelésekre számíthatnak a szakképzésben dolgozók az idei kétlépcsős béremelés után. Először 2020-ban növelték a béreket 30 százalékkal, idén januárban pedig a pedagógusokkal együtt részesültek béremelésben a szakképzésben tanítók.

2023. március 6. hétfő, 12:46

Az idei kétlépcsős bérfejlesztés után további emelésben részesülhetnek a szakképzésben oktatók; a most megjelent, pedagógusokat érintő törvényjavaslat garanciát jelenthet a dolgozók számára a következő évek béremelésére is – tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

2020 júliusában a kormány átlagosan 30 százalékkal emelte meg a szakképzésben dolgozók bérét.

Idén januártól még tovább nőtt a szakképzésben oktatók illetménye; a köznevelési intézményekhez hasonlóan béremelésben részesültek.

A társadalmi egyeztetésen lévő törvényjavaslat a pedagógusbér-emeléshez illeszti a szakképzésben oktatók bérének emelését is.

A tervezet azt is megfogalmazza, hogy a szakképzésben oktatók átlagbérét legalább azonos arányban kell növelni az elkövetkezendő években végbemenő pedagógusbér-emelés mértékével.

A KIM szerint a megújult szakképzési rendszer népszerűségét jelzi, hogy a 8. osztályt követően a technikumot választják legtöbben és a jelentkezők száma is folyamatosan emelkedik.

Kiderült, elvesznek-e a gyengébben teljesítő tanárok fizetéséből
Megmenekülnek a legrosszabb minősítésben részesülő magyar tanárok attól, hogy fizetésüket lefaragják. Bővebben>>>
Varga Csenge
Varga Csenge

Ez is érdekelhet