BUX 140895.94 0,72 %
OTP 46190 0,52 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Több a foglalkoztatott, de már a munkanélküliek száma is emelkedik

Tavaly novemberben a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 706 ezer fő volt, 29 ezerrel több, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliek száma 187 ezer fő volt, vagyis az előző hónaphoz képest 7 ezer fővel többen kerestek állást. Ez azt is jelenti, hogy míg az aktívak száma emelkedik, az inaktívaké csökken.

2023. január 6. péntek, 09:13

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szeptember és november között is meghaladta a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma, ez nagyságrendileg megegyezik a korábbi számokkal. Hiába lassul tehát a gazdaság, a vállalatok egyelőre kitartanak a dolgozóik mellett és nincs szó leépítésekről.

A 15–64 évesek közül 4 millió 597 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,6 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 434 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79,0 százalék volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 10 ezerrel, 2 millió 163 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 70,2 százalékra emelkedett. 

Kép: KSH

A munkanélküliség – ha kisebb mértékben is – de elkezdett emelkedni.

A 15–74 éves munkanélküliek száma 7 ezer fővel, 184 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal, 3,8 százalékra nőtt. A férfiak körében a munkanélküliek száma 98 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,4 százalékponttal, 3,8 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 86 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 0,2 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent.

A foglalkoztatottság és a munkanélküliség együtt emelkedéséből arra lehet következtetni, hogy valamelyest csökkent az inaktívak száma.

Kép: KSH
Hegedűs Szabolcs
Hegedűs Szabolcs
Hegedüs Szabolcs közéleti, külpolitikai és külgazdasági témákkal foglalkozik. Írásaiban az Európai Unió és a régiós országok folyamatait követi, különös tekintettel a gazdasági és politikai összefüggésekre. Pályafutását televíziós és rádiós újságíróként kezdte, az Economx főmunkatársa.

Ez is érdekelhet