– Magyarországon súlyos aszályhelyzet van.
Különböző évszámokat említhetünk és az 1970-es, az 1940-es, vagy éppen az
1850-es évek óta nem látott szárazságról beszélhetünk. Mi a tényleges
helyzet?

– A helyzet valóban súlyos. Az 1900-as évek eleje óta
még soha nem volt a mostani helyzethez hasonló. Egyszer sem volt
ennyire kevés csapadék az év első nyolc hónapjában, amely ilyen magas
hőmérséklettel párosult volna. A hőhullámos napok száma
az elmúlt 10 évben rekordokat döntöget. 2012, 2015 és 2021 után az idei
év is több jelentős hőhullámot hozott. Az elmúlt 40 évben a hőhullámos
napok száma az ország nagy részén 2-3 héttel megnőtt, ezt egyre nehezebb
kezelni.  

Ami még különlegessé teszi 2022-t, és ami az
aszályhelyzetet csak fokozta, hogy kevés előkészítő csapadék volt,
tavaly 20 százalékkal maradt el az átlagtól az éves mennyiség, tavasszal
is alig esett. 

Így tehát kritikus a helyzet, főként a Dunától
keletre. A Tisza völgyében július végén még mindig voltak olyan
területek, ahol a 100 millimétert sem ért el a csapadékösszeg.

– Mi a jellemző éves csapadékösszeg ezeken a területeken?

–
Az országos átlag 580 milliméter körül van, amiben benne van az
Alpokalja, ahol 700 milliméter feletti értékekkel is számolhatunk, de
benne van a Tisza-völgy középső része is, ahol a legkisebb értékek
vannak, körülbelül 500 milliméter.

A tavalyi év sem volt csapadékos, mindez azt eredményezte, hogy leürültek a vízkészletek. Ezt láttuk a Velencei-tónál is:
amikor egymást követő években van vízkészlet hiány, akkor ezek a
hatások szuperponálódnak, húzódik le a talajvízszint, csökken a
talajnedvesség. 

– Most mire lenne szükségünk, hogy javuljon a
helyzet? Folyamatos áztató esőkre vagy egy rendes télre, amikor
hóborítás is van a talajon, netán egy kisebb árvízre?

– A
csendes esők kellenének: többnapos, kitartó csapadékhullás öt-hat napon
keresztül. Ez sokat javítana a vízgyűjtők helyzetén, a vízkészleteken. 

Természetesen
nem hiányzik, hogy nagy viharok legyenek, erős fronti betörés, amely
egyrészt helyi villámárvizeket okozna, elmosva egy fél falut. Most a
nyáron nem volt ilyen tartósabb csapadékos időszakunk, pedig korábban
minden nyáron van többnapos nagycsapadék, vagy júliusban, vagy
augusztusban egy rövidebb időszak, amikor minden nap esett az eső.

Dr. Bíró Tibor. Kép: NKE

– Heti egy enyhe eső nem oldaná meg a problémákat?

–
Fontos lenne, hogy a talajt áztató eső érje, mivel így lenne
beszivárgás a mélyebb rétegekbe. Most már az a gond, ha esik egy kis
eső, az azonnal vissza is párolog. Részben ez az egész
nyaras, szédületes aszály annak tudható be, hogy az óceánok
hőmérséklet-változása miatt kevesebb volt a párolgás, ráadásul a ciklonok
északabbra húzódtak.

A másik problémát az jelentette, hogy idén
alig volt konvekciós csapadék: ez az a helyben képződő csapadék, ami a
napközbeni párolgásból alakul ki. A kiszáradt a talaj és a visszaszorult
vizes élőhelyek annyira lecsökkentették a területi párolgást, hogy nem
tudott belőle csapadékesemény kialakulni.

– Megáll az az állítás, hogy a talaj is annyira felmelegedett, hogy egy kisebb eső azonnal visszapárolog?

–
Részben igen. De eleve olyan helyzet alakult ki, hogy a melegebb levegő
is akadályozza a csapadékképződést. A telítési páratartalommal
emelkedésével a kondenzáció, vagyis kicsapódás esélye csökken.

– Az elmúlt hetek enyhébb esőzései mit jelentettek a talaj szempontjából? Hasznosultak, vagy azonnal elpárologtak?

–
Minden eső jó, így a mostaniaknak is örülni kell. Viszont ezek
hasznossága vízgyűjtő területenként eltér: ha nagy a területi
kiterjedése, legyezőszerű a vízgyűjtő, kicsi az esése, akkor
gyakorlatilag ez alig jelenik meg például felszíni vízfolyásokban.
Ugyanakkor azt is láttuk, hogy egy jelentősebb csapadékmennyiség a
Velencei-tó szintjén is képes emelni.

Általánosságban viszont
elmondható, hogy a mélyebb rétegek ugyanolyan vízkészlethiányosak, ami
miatt még a mélyebb gyökerezésű növénykultúrák is megsínylik a mostani
szárazságot. Ráadásul több területen még mindig nem volt elegendő eső,
mert még csak lokális záporok, zivatarok alakultak ki, miközben egy
igazi nagy kiterjedésű hidegfront lenne szükséges, ami aztán napokig
áztatja a területet. 

– Földrajzilag hol lenne a legnagyobb szükség a csapadékra?

–
Szinte mindenhol messze vagyunk attól, hogy rendes vízhozamok
alakuljanak ki. A Tisza-völgy helyzete kritikus. A folyó vízgyűjtőjén 30
százalékkal kevesebb csapadék esett a sokéves átlaghoz képest, amely
látványos. 

– Milyen jelenleg a Duna és a Tisza hajózhatósága?

– Nem nevezhető jónak: a Duna esetében most valamelyest javult a helyzet
a vízgyűjtő területek esőinek köszönhetően. Vízlépcsők híján a hajózás,
- beleértve az áruszállítást és a szállodahajózást - a magyarországi
szakaszokon igazi hazárdjáték, a nagyobb merülésű hajókra ez különösen
igaz.  De nem csak a hajózhatóság a probléma. A kis vízállások
ellehetetlenítik a holtágak és az oldalágak vízellátását is, a középvízi
medersüllyedések a mostani kisvizes helyzeteket még tovább
súlyosbítják. 

– Historikus adatokat nézve, amikor hasonló
aszály volt, milyen időszak következett? Volt ebben rendszer, vagy
teljesen hektikus?

– Valamikor azt gondoltuk, hogy van benne
rendszer. Tízéves ciklusokat korábban fel lehetett fedezni a
csapadékeloszlásban. Például tudtuk azt, hogy a közepes belvizek
tízévente alakulnak ki, a nagyon nagyok harmincévente: 1940-42 között
voltak a valaha mért legnagyobb belvizek, majd 1966-70 és utána
1998-2000 között.

Kisebb elöntésekre 5-6 évente lehetett számítani, ami között 2-3 aszályos év meghúzódott. 

De
mielőtt örülnénk: ez mostanra megdőlni látszik, egyre kevésbé
támaszkodhatunk a korábbi tapasztalatokra. Az elmúlt 100 év adatai
alapján nem jelenhetünk ki biztosat a jövőre nézve, az eloszlásokat már
nem tekinthetjük stacionáriusnak. A klímaváltozás
miatt a valószínűségszámításokat más alapokra kell helyezni, bonyolult
klímamodellekkel lehet becsléseket tenni. Egyébként a csapadék
mennyisége enyhén növekszik hazánkban, a tér- és időbeli eloszlással van
a nagy gond.

Persze mindig attól félünk, hogy egy ilyen aszály
után most biztos jön egy nagy árvíz. Most kifejezetten veszélyes lenne
ez, mert a töltések is teljesen kiszáradtak.

– Ha már a gátak is kiszáradtak, a szárazság mennyire fenyegeti a talajban élő mikrobákat?

– Az élethez víz kell, és ez igaz a mikroorganizmusokra is, de szerencsére jó túlélők: betokozódnak, gyorsan visszaszaporodnak. 

Viszont
a mikroorganizmusok biztosította szervesanyag-lebontási,
mineralizációs, tápanyag-szolgáltatási folyamat jelentősen visszaesett.
Míg az esőerdők esetében a leggyorsabb a talajképződés, a mi
éghajlatunkon mintegy négyszáz év kell, hogy egy centiméternyi réteg
kialakuljon.

A nedvesség hiánya kihat a műtrágyák hasznosulására
is: víz nélkül képtelenek feltáródni, a növények nem tudják felvenni a
tápanyagokat. Mindez a mezőgazdaságot még nagyobb kihívások elé állítja.

–
Mennyiben segíthet ezen az öntözés? Magyarországon egyáltalán milyen
lehetőségek vannak erre, hogy ne károsítsák a felszín alatti vizeket a
kutakból való vételezéssel?  

– A felszín alatti vizek a
legtöbb helyen nincsenek jó állapotban, a sekélyebb rétegek vízkészlete
az egyensúly felborulása miatt lecsökkent, ami a mélyebb rétegeket is
sérülékennyé teszi, ez pedig az ivóvízbázisok szempontjából is
kockázatot jelent. Az államigazgatás nem véletlenül próbálta minden
eszközzel a felszíni vizek használata felé terelni a gazdákat, 90%ban
innen is nyerik a vizet az önözéshez.

Nagyon sok kút van az országban, amelyek nagy részéről nincsenek ismereteink, értelemszerűen vízjogi engedély nélküliek.
Azt sem tudjuk, hogy hol vannak, milyen a talpmélysége, mennyi vizet
termelnek ki belőlük. Kétségtelen, hogy ez a felszín alatti
vízkészletekre nincs jó hatással, a talajvízszintek süllyedésének egyik
okozója. 

Magyarországon elég kicsi az öntözési hajlandóság, a
rendszerváltozás után 100 ezer hektár körülire csökkent. Tavaly 85 ezer
hektárnyi termőföldet öntöztek az ötmillióból, tavalyelőtt még
siralmasabb volt a helyzet.

– Ha nem öntözünk, mit tehetünk az
ilyen aszályos helyzetekben? Egyáltalán van rá hatásunk, vagy csak
imádkozni lehet, hogy essen csapadék?

– Mitigáció és
adaptáció, ezek most az uniós jelszavak. Vagyis csökkenteni kell a káros
hatásokat, és alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez. 

Van
lehetőség arra, hogy a talajaink nedvességkészletét minél jobban
megőrizzük. Emellett dúsíthatók a talajvizek például mederbeni
tározással. Ehhez persze jónéhány műtárgyat kell létesíteni a
mederhálózatunkon. Nagy vízfolyásaink lépcsőzése elkerülhetetlen, ha a
vízpótlásról gondoskodni akarunk az Alföldön. 

A csapadékosabb
időszakok kisebb árhullámait ki kell vezetni gravitációsan a főmederből,
feltölteni a vízszétosztó hálózatot. Fejleszteni kell a térségi
vízátvezetéseket a vízhiányos területeken (Nyírség, Hajdúsági Löszhát,
Homokhátság, Dél-Békés), ezek egy részének előkészítése meg is
kezdődött. 

A tél végi, kora tavaszi belvizeket mozaikosan vissza
kell tartani a tájban, egyfajta zöld infrastruktúrát kell erre
létesíteni. A mély fekvésű, víznyomásos területeken, eltemetett
folyómedrek mentén kell sekély területi tározásokat biztosítani és nem
szabad engedni, hogy a belvízöblezetek mélypontjaira gyülekezzenek a
vizek, melyeket aztán szivattyúsan befogadókba emelünk. A beszivárgó
vizek gyarapítják a talajvizeket, a vizes élőhelyek párolgása pedig
segítik a konvekciós csapadékok képződését.

Ezentúl rá kell
jönnünk arra, hogy az öntözési gyakorlatunkat is gyökeresen meg kell
változtatni. Akkor kell a jelentősebb vízpótlást végezni, amikor
készletek vannak. Az idényen kívüli öntözés gyakorlatát be kell vezetni,
szabályozni kell az öntözővízhez való hozzáférés idejét, de a térségi
vetésszerkezeteket is, hogy a csúcsvízigények csökkenthetők legyenek. 

Bizonyos területeken eljuthatunk akár odáig is, hogy nem műveljük a talajt (no tillage),
direktvetést és mulcsozást alkalmazzunk, a vízpótlást pedig felszín
alatti mikroöntözéssel oldjuk meg. Az öntözési eljárásokban a
víztakarékos megoldásokat kell előnyben részesíteni, az öntözési normák
helyett precíziós vagy akár deficitöntözésben kell gondolkodni. A jó
hír, hogy ezek a technikák, technológiák a rendelkezésünkre állnak.

– Ha nem cselekszünk, akkor lesznek magyar sivatagok?

–
Már most is vannak konkrét jelek: a Duna-Tisza-köze és a Nyírség egyes
területein megjelentek homokdűnék, amelyeken a fedőnövényzet is
elpusztul ebben a szárazságban. A sivatagosodás annak is köszönhető,
hogy a homokot megkötő mezővédő erdősávokból egyre kevesebb van. Találni
már olyan részeket Magyarországon, amelyek sivatagos filmforgatási
helyszínek lehetnének.

– Az idén több európai folyó vízhozama
is annyira alacsony volt, hogy a torkolattól 40-50 kilométerekre is
visszafolyt a tengervíz. Gyakorivá válhat ez a Pónál, vagy a Garonne-nál?

–
Magyarországon is előfordult az idén egy-két vízfolyáson, hogy
magasabbra került az alvíz, mint a felvíz, így lényegében visszafelé
folyt a víz. A tenger visszafolyása az édesvízi élővilágot jelentősen
károsítja, de a talajvíznek is árt. Nem hiszem, hogy bárki kételkedne
most már benne, hogy ezek a jelenségek bármelyik évben előfordulhatnak.

A
klímaváltozás az idén tényleg kimutatta a foga fehérjét. Nemcsak a
Pó-völgyében, de Kínában is. A szélsőségek másik végletére látunk példát
Pakisztánban, vagy éppen az Egyesült Államok bizonyos részein, ahol
özönvizek alakultak ki, mert annyira egyenlőtlen lett a csapadékeloszlás
a világon.