Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az egészségügyi közgazdász szerint elfogytak a tartalékok a kórházbezárásokból, és a betegek érdeksérelme nélkül kisebb ellátóhelyeket sem lehet már bezárni. Bár a struktúraváltás egy pontig lehetővé tette az egészségügynek, hogy kijöjjenek a rendelkezésre álló finanszírozásból, a továbbiakban már nem támaszkodhatnak forráskivonásokra - nyilatkozta Dózsa Csaba a Népszavának.
A korábbi 150 aktív kórházból mostanra alig több mint felük, 78-80 maradt csak, ami Dózsa szerint hatékonyabbá tette a rendszert, ami arra is elég volt, hogy a csökkenő reálértékű finanszírozás mellett is túléljen a közellátás. Ennek hiányában, most nem évi 60-70, hanem több száz milliárdos kórházi adósságrendezéssel kéne számolni.
Arról, hogy a koncentráció pontosan hogyan vált a betegek előnyére vagy hátrányára, nem igazán állnak rendelkezésre elemzések. Dózsa szerint az ellátás valódi minőségéről szóló mélyrehatóbb tanulmányok sosem érdekeltél a kormányzatot, de igazából a politika egészét sem.
Folyamatosan leépülő rendszer
A 90-es évek elején rendelkezésre álló 100 ezer kórházi ágyak száma 80 ezer körülire csökkent 2000-re, innentől önként nemigen volt hajlandó egy korház sem jelentősebb kapacitáscsökkentésre, de szépen lassan folytatódtak az összevonások, a specializált kórházak integrálása, és az aktív ágyak kivonása.
Ezek a struktúraváltások sok esetben olyan szempontból sikeresek voltak, hogy a legtöbb intézmény, a megújított járóbeteg szakrendelőkkel és kialakított egynapos sebészeti ellátási egységekkel, ha nem is nagy lábon, de kiegyensúlyozottan tudott gazdálkodni. A mostanra a nagyobb városokban is lezajlott szakellátási koncentrációt azonban Dózsa egy fogyókúrához hasonlítva azt mondta:
A könnyű hájtól már lényegében megszabadultunk, mostanra már csak a zsigereinket tudnánk felélni. Szinte minden további szolgáltatóhely csökkenés már direktben rontaná le a betegek hozzáférését.
Életek függenek a távolságon
Szerinte erre szemléletes példa Bács-Kiskun megyéé, ahol ha a fekvőbeteg ellátást Kecskemétre akarnák összpontosítani, akkor a helyiek jelentős részének 80-15 kilométert kéne utaznia ehhez, ami sok ember számára megoldhatatlan lenne, különösen azoknál, akik betegsége kúraszerű ellátást és többszöri befekvést/kontrollt igényel.
Dózsa és kutatótársai 2020-ban egy olyan tanulmányt is publikáltak, amely egyértelműen mutatott rá arra, hogy annak az érbetegnek, aki távolabb lakik a megfelelő intézménytől, kisebb az esélye a lába megtartására és rövidebb az amputáció utáni túlélése is.
A megyei jogú városok közelében élő 10 000 lakosra mintegy 5 amputáció jutott, a megyeszékhelyektől távolabbra eső járásokra már 6, és minél nagyobb távolsággal kell számolni, annál jobban nő a hátrányos helyzetben levők aránya is. Akinek nincs autója vagy okostelefonja, annak rosszabbak a gyógyulási, túlélési esélyei a jól karbantartható krónikus betegségeknél is.
Rakosgatás helyett fejlesztés
A jelen helyzetben Dózsa Csaba szerint struktúraváltás helyett inkább modernizációról kellene beszélni a szakellátások területén. A hozzáférésnek ma az egyik legnagyobb gátja az orvos-, és szakdolgozóhiány, valamint a protokollokra alapuló és ellenőrzött betegutak hiánya.
Ma a leghatékonyabb szerkezetátalakító lépés a telemedicina fejlesztése, a digitalizált és távoli kommunikációra képes orvostechnikai és gyógyászati segédeszközök széles körű alkalmazása, valamint a mesterséges intelligencia elterjesztése a diagnosztikában és az orvosi döntéshozatalban. Ezekkel például nagyon jelentős hatékonysági és minőségi tartalékok tárhatók fel a krónikus betegek rehabilitációjában és gondozásában – mondta el Dózsa.
