Óriási az eltérés a különböző vagyoni helyzetben lévő magyarok között a KSH héten publikált elemzése szerint, amely a lakosság jövedelmi helyzetét mutatja be részletesen, jövedelmi tizedenként.
A legalsó jövedelmi tizedben az egy főre jutó éves átlagos bruttó jövedelem 552 ezer forintot tett ki 2020-ban, ami az országos átlag 25 százalékát jelenti. Ezzel szemben a leggazdagabbak, vagyis a legfelső tizedbe tartozók több mint 5,3 millió forintból gazdálkodtak, utóbbi az országos átlag 2,4-szerese. A két szélső decilis közötti különbség a bruttó jövedelem esetében minimálisan, 9,5-szeresről 9,7-szeresre nőtt, azonban a nettó jövedelem vonatkozásában nem változott, ott az elsőhöz viszonyítva továbbra is 7,6-szer magasabb volt az egy főre jutó jövedelem a tizedik decilisben. Ennél az összevetésnél azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozók esetében egy-egy háztartásban átlagosan 2,8 ember él, a legfelső tizedbe soroltaknál viszont csak 1,8 fő jut egy-egy háztartásra.
- A koronavírus-járvány különböző hatással volt a magyarokra. Az egyedülállók esetében az egy főre jutó bruttó éves jövedelem 2019-hez képest több mint 14 százalékkal 2,6 millió forintra emelkedett.
- A gyermektelen háztatások esetében majdnem 13 százalékkal 2,55 millió forintra nőtt.
- A gyermeket nevelő családok azonban mindössze 4,4 százalékos pluszt könyvelhettek el, így a múlt évben - bruttóban - alig több mint 1,8 millió forint jutott egy főre.
- A nyugdíjasok korosztályában, a 65 év felettieknél több mint 2 millió forint jutott egy-egy főre átlagosan, ami kevesebb mint 200 ezer forinttal marad el a közel 2,2 milliós országos átlagtól.
| Kategória | Nagyon szűkös [ezer forint] | Átlagos [ezer forint] | Nagyon jó [ezer forint] | Tényleges havi egy főre jutó nettó jövedelem [ezer forint] |
| 1. jövedelmi tized | 57 | 110 | 219 | 45 |
| 5. jövedelmi tized | 76 | 138 | 273 | 122 |
| 10. jövedelmi tized | 119 | 220 | 458 | 343 |
| Forrás: KSH | ||||
