BUX 133528.69 0,98 %
OTP 42490 3,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Iskolaépítéssel növelnék a honvédség állományát

Komoly előkészületek indultak el a két új katonai középiskola megépítésére Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron a Magyar Nemzet szerint. A két új intézménytől azt várják, hogy hosszabb távon megoldhatják a honvédség létszámhiányát.

2020. május 24. vasárnap, 10:02

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Bár már az elmúlt években is több erőfeszítést tett a kormány, hogy a magyar honvédséget fejlessze, most a koronavírus-járvány kezelésében is fontos szerepet szánnak a hadseregnek. Már korábban bejelentették, hogy egy speciális önkéntes foglalkoztatási formát hoznak létre, hogy munkát adjanak a válság miatt állás nélkül maradtaknak. Most pedig a Magyar Nemzet ír arról, hogy új katonai középiskolák épülhetnek Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron.

A hódmezővásárhelyi katonai középiskola megépülésével már két ilyen intézménye lehet majd az országnak - Debrecenben jelenleg is működik egy -, de terveznek egy harmadik honvéd kollégiumot is, Székesfehérváron. Ez azért is fontos, mert a rendszerváltás után szinte az összes katonai középiskolára lakat került arra hivatkozva, hogy megszűnt a sorkatonaság. Valaha tizenhat ilyen középiskola volt az országban. Az új intézményektől azt várják, hogy a honvédség utánpótlása biztosítottabb lesz.

Szabó Dániel
Szabó Dániel

Ez is érdekelhet