BUX 133787.99 0,87 %
OTP 41600 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagyszerű hírt kaptak a nyugdíjba készülők

Mesés esztendőn vannak túl a nyugdíjpénztárak. A legjobb hozamok 20 százalék fölött vannak, az önkéntes nyugdíjpénztári alapok harmadénak, a magánnyugdíj-pénztáriak több mint felének az árfolyama emelkedett 10 százalék fölötti mértékben.

2020. január 3. péntek, 07:08

Nagyot mentek tavaly a nyugdíjpénztárak. A pontos hozamadatokra ugyan néhány napot még várni kell, de már most látszik, hogy van olyan portfólió, amelynek az árfolyama 20 százaléknál is többet emelkedett 2019-ben, olyan pedig nem nagyon lesz, amelyik negatív hozammal zárja az esztendőt. A 2018-as gyengén sikerült évet tehát bőven kompenzálta a tavalyi.

A részvényekből jött a nagy pénz

A tőzsdék szárnyaltak 2019-ben: a New York-i piac fő indexe, az S&P 500 31,33 százalékot emelkedett, a frankfurti DAX több mint 25 százalékos pluszban zárt, de a budapesti BUX is többször zárt történelmi csúcson, és bő 15 százalékos emelkedéssel fejezte be az évet.

Az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak portfólióiban azonban a legnagyobb súlyt a magyar állampapírok képviselik, ezek aránya meghaladja az 50 százalékot. Ezeken is szép hozam keletkezett, tavaly a hosszú állampapírok árfolyamát követő MAX index, csaknem 7,7 százalékot emelkedett, a MAX kompozit-index pedig, amely az összes hazai állampapír árfolyamváltozását méri, több mint 7 százalékos pluszban zárta az esztendőt.

A legnagyobb hozamot persze azok a portfóliók érték el, amelyek sok részvényt tartottak, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár dinamikus alapja, amelyben 90 százalék körül van a részvények aránya, már december közepére 20 százalék fölötti árfolyam-emelkedésen volt túl. Az Allianz kockázatvállaló alapjában hasonlóan magas a részvények aránya, a hozam pedig december közepéig megközelítette a 19 százalékot.

Kétszámjegyű hozamok

Az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók legalább harmadánál volt kétszámjegyű hozam tavaly, a növekedési portfóliók árfolyama, amelyek legalább 40 százaléknyi részvényt tartanak, szinte biztos, hogy 10 százalék fölött emelkedett. A legtöbb pénztártag megtakarítása azonban még mindig kiegyensúlyozott alapokban van, és ezek között is volt több olyan (Aranykor egyensúly, OTP kiegyensúlyozott), amelyik tíz százalék fölötti hozammal zárta az évet. A kiegyensúlyozott portfóliók hozama általában 7-11 százalék között volt.

Önkéntes nyugdíjpénztárak hozama
Pénztár Portfólió Hozam 2019. december 16-ig
OTP Dinamikus 20,84%
Allianz Kockázatvállaló 18,74%
Aegon Megatrend 15,56%
OTP Növekedési 14,97%
Aranykor Lendület 14,00%
Budapest Aktív 13,92%
Aegon Növekedési 13,82%
Allianz Növekedési 13,48%
Pannónia Növekedési 13,43%
Erste Lendület 12,70%
MKB Növekedési 11,82%
OTP Kiegyensúlyozott 11,35%
Honvéd Növekedési 11,25%
Aranykor Egyensúly 10,38%
Aegon Kiegyensúlyozott 9,74%
Honvéd Kiegyensúlyozott 8,92%
Erste Bázis 8,37%
MKB Kiegyensúlyozott 8,29%
Aranykor Harmónia 7,94%
Allianz Kiegyensúlyozott 7,79%
Pannónia Kiegyensúlyozott 7,43%
Aegon Szakértői abszolút hozam 7,10%
OTP Óvatos 7,03%
Honvéd Klasszikus 6,92%
OTP Szolgáltatási 6,35%
Allianz Életjáradék 4,80%
Aranykor Csendélet 4,62%
Erste Kiszámítható 4,17%
Aegon Klasszikus 4,05%
OTP Klasszikus 3,71%
Erste Szolgáltatási 3,16%
Budapest Bebiztosító 2,51%
MKB Klasszikus 2,32%
Pannónia Klasszikus 1,73%
Allianz Klasszikus 1,49%
Pannónia Szolgáltatási 1,35%
Allianz Szolgáltatási 1,31%
OTP Kockázatkerülő 0,91%
MKB Kiszámítható 0,70%
Honvéd Pénzpiaci 0,05%
Forrás: MNB, Napi.hu-gyűjtés

Tovább hízott a reálhozamAz óvatosabb, 25 százalékosnál kevesebb részvényt tartó alapok hozama általában alacsonyabb volt, de a klasszikus alapok nagyjából fele még így is magasabb hozamot ért el, mint amennyi a tavalyi infláció lehetett. Novemberben 3,4 százalékos áremelkedést mértek éves összevetésben, a 39 önkéntes nyugdíjpénztári portfólió közül, amelynek a hozamát napi szinten követhetik a tagok, csak kilenc nem ért el reálhozamot. Ezek jellemzően a nagyon óvatos pénzpiaci alapok, illetve az olyan portfóliók, amelyekből járadékot fizetnek a kasszák a már nyugdíjba ment tagjaik részére.

A magánnyugdíjpénztárban maradt tagság is elégedett lehet. A négy fennmaradt intézményben nagyjából 55 ezren maradtak, többségük növekedési portfólióban lehet. A tizenkét portfólióból hétnél lehetett 10 százalék fölötti hozam, a legnagyobb a Szövetség és a Budapest növekedési portfólióinál, ezek december közepén csaknem 14 százalékos pluszban álltak, vagyis tíz százalék fölötti reálhozamra számíthatnak a tagok.

Magánnyugdíjpénztárak hozama
Magánnyugdíjpénztár Portfólió Hozam 2019. december 16-ig
Szövetség Növekedési 13,98%
Budapest Növekedési 13,90%
MKB Növekedési 13,07%
Horizont Növekedési 12,14%
Szövetség Kiegyensúlyozott 10,31%
Budapest Kiegyensúlyozott 10,17%
Horizont Kiegyensúlyozott 10,07%
MKB Kiegyensúlyozott 8,20%
Horizont Klasszikus 3,55%
Budapest Klasszikus 3,03%
MKB Klasszikus 2,41%
Szövetség Klasszikus 0,46%
Forrás: MNB, Napi.hu

A kiegyensúlyozott alapoknál is lesz reálhozam, ezek közül egyetlen egynek, az MKB-snak maradt csak a hozama 10 százalék alatt, és az sem kizárt, hogy a klasszikus alapok egyike-másika is az infláció fölött teljesített. A reálhozam azért fontos ezeknél az intézményeknél, mert ha a tagjaik úgy döntenek, hogy átlépnek az egypilléres állami rendszerbe, akkor ezt az összeget felvehetik. Az átlagos 4,7 millió forint körüli megtakarításnál pedig a növekedési portfóliók 8-10 százalékos tavalyi reálhozama azt jelenti, hogy egy most visszalépő tag 400-500 ezer forinttal többet kap vissza, mint egy évvel ezelőtt.

2011-ben, a magánnyugdíjpénztárak államosítása után alig 70 ezer forint volt, amit egy átlagos pénztártag reálhozamként megkapott, jelenleg milliós nagyságrendű kifizetésre számíthatnak a tagok, ha távoznak.

Érdemes váltani?

A jegenyefák sem érnek azonban az égig. "A jó hírek már be vannak árazva, könnyen jöhet korrekció a piacokon" - mondja Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. Az sem kizárt viszont, hogy újabb emelkedés jön a tőzsdéken. Tavaly sokan váltottak portfóliót a 2018-as év gyenge teljesítményét látva, ezek az óvatosabb alapra váltók lemaradtak a tavalyi árfolyam-emelkedésről. A szakember azt javasolja, a tagok azzal járnak a legjobban, ha ott maradnak az életkoruknak megfelelő portfólióban, vagyis a fiatalabbak válasszanak magasabb kockázatú, a nyugdíj előtt állók pedig óvatosabb alapokat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) is ezt a megoldást preferálja. A jegybank többször felvetette már, hogy a pénztárak indítsanak úgynevezett céldátum portfóliókat. A tagok így a várható nyugdíjba vonulásuk alapján választhatnak portfóliót, amelynek a kockázatosságát a befektetési szakemberek az idő előrehaladtával fokozatosan csökkentik.

Herman Bernadett
Herman Bernadett

Ez is érdekelhet