BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ekkora fizetést kap az új kormányszóvivő

Szentkirályi Alexandra új kormányszóvivő három budapesti lakásban is tulajdonos és januárban több mint 13 millió forintos tartozása volt. A bruttó fizetése a korábbinál 400 ezerrel lesz magasabb.

2019. december 23. hétfő, 10:50

Fotó: MTI Fotó / Kovács Tamás

Jauártól a 32 éves, jogász végzettségű Szentkirályi Alexandra lesz a kormányszóvivő, aki eddig Szalay-Bobrovniczky Alexandra néven budapesti főpolgármester-helyettesként dolgozott. (Szentkirályi Alexandra férje Szalay-Bobrovniczky Kristóf, londoni nagykövet.)

A főpolgármester-helyettesi poszt kötelezővé tette, hogy vagyonnyilatkozatot adjon le, az év elején pedig megtette. Ebből kiderül, hogy a kormányszóvivő idén januárban három lakásban volt tulajdonos.

  • Egy IX. kerületi, 45 négyzetméteres lakás teljesen az övé, ehhez az ingatlanhoz 1992-ben ajándékozással jutott hozzá.
  • Szintén ajándékozással került hozzá - még 1993-ban - egy I. kerületi, 49 négyzetméteres lakás fele.
  • 50 százalékos tulajdonosa egy 85 négyzetméteres XII. kerületi lakásnak, amelyet 2017-ben vásárolt.

A kormányszóvivőnek az ingatlanok mellett banki tartozása is volt, ennek összege  idén januárban közel 13,5 millió forintra rúgott. A vagyonnyilatkozatából kiderül még az is, hogy alpolgármesterként 907 ezer forint bruttó fizetés kapott, ehhez jött még a 136 ezer forintos költségtérítés.

Kormányszóvivőként - a hvg.hu cikke szerint - államtitkári fizetést kap majd januártól. A különböző minisztériumok államtitkárai jelenleg havonta minimum közel 1,3 milliót kapnak bruttóban, így Szentkirályi Alexandra is ekkora összegre számíthat. Azaz a bruttója - a költségtérítések és egyéb juttatások nélkül - közel 400 ezer forinttal lesz magasabb, mint amennyit a főpolgármester-helyettesként kapott.

Csernátony Csaba
Csernátony Csaba

Ez is érdekelhet