Minden ötödik 10-14 éves gyerek energiaitalt "reggelizik" Magyarországon - derült ki az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet egy korábbi felméréséből. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság által megrendelt, 16 országra kiterjedő vizsgálata szerint a magyar kamaszok 78 százaléka fogyaszt energiaitalt, közülük 13 százalékuk úgynevezett "nagyivó".
A kamaszok különösen veszélyeztetett fogyasztók, mert sokan alkohollal vagy intenzív testmozgással összekötve hörpintget, ami - a kiszáradás veszélye miatt - növeli a rosszullét kockázatát. Egy friss nemzetközi kutatás pedig arra az eredményre jutott, hogy ezek az energiaitalok állnak sok esetben az egészséges fiatal felnőttek hirtelen szívhalálának a hátterében, súlyosbíthatják ugyanis a rejtett szívbetegségeket.
Magyarországon több mint négyszáz esetet jelentettek
Az energiaitalok esetében a legnagyobb veszélyt a nagy cukor- és koffeintartalom jelenti, amelyek ritmuszavarok kialakulásához vezethetnek azoknál, akik rendszeresen fogyasztják ezeket, vagy érzékenyek rájuk. Amerikában egyetlen év alatt a 5448 koffeintúladagolásos eset 46 százaléka 19 év alattiakkal történt.
Magyarországon 2011. november 1. óta 422 hivatalos bejelentés érkezett a Nemzeti Népegészségügyi Központba (korábban ÁNTSZ). A statisztikák szerint volt, aki 2,5 liter energiaitalt is megivott egy nap alatt. Az országos mentőszolgálat, az orvosi ügyeletet, a gyermekorvosok, háziorvosok, a védőnők, valamint az általános és középiskolák jelzései alapján a rosszullétek 25 százaléka lányokat, 75 százaléka fiúkat érintett. A beérkező adatok alapján a fogyasztással összefüggő túladagolás feltehetően két esetben okozott maradandó egészségkárosodást - tájékoztatta a Magyar Kardiológusok Társaságát a friss adatokról Müller Cecília országos tisztifőorvos, hozzátéve, hogy az esetek 23 százalékában alkohollal együtt fogyasztották az energiaitalt.
Már 8-10 évesek is isszák
A rosszullét miatti bejelentések aránya életkor szerint: 3 százalékuk csupán 8-10 éves volt, 8 százalékuk a 11-12 évesek közül került ki, további 21,5 százalékuk a 13-14 éves korosztályba tartozott, míg 26 százalékuk 15-16 éves volt. Vezető tünetek: tachycardia (szívritmuszavar), mellkasi fájdalom, szédülés, magas vérnyomás, émelygés, hányinger, remegés.
Itthon összességében egy évben 44 millió liter energiaital fogy.
A kutatás eredménye szerint:
- felnőtt egészséges szervezet biztonságosan megihat egyszerre két palack (2*250 ml) energiaitalt
- felnőtt egészséges szervezet biztonságosan megihat naponta 5 palack (5*250 ml) energiaitalt
- az alkohol és energiaital nincsenek káros kölcsönhatásban egymással
- sőt a taurin a koffeinnel együtt sem káros - mindemellett tudni kell, hogy a Magyarországon forgalomba kerülő energiaitalok nem tartalmaznak taurint.
Mi is az energiaital?
Bár nincs egyértelmű meghatározása az energiaitalnak, általában azt a nem alkoholos italt értjük rajta, amely koffeint, taurint (aminosavat) és vitaminokat tartalmaz, számos más összetevő (pl. guarana) mellett. Története Japánban indult az 1960-as években, és egyre népszerűbbé vált. Európában az 1980-as és 1990-es évek során, valószínűleg a rave kultúra kialakulása és virágzása során jutott el.
Milyen kockázatokkal jár az energiaital-fogyasztás?
1. Koffein túladagolással, ami számos tünethez vezethet, beleértve a szívdobogást, magas vérnyomást, hányingert és hányást, görcsöket és egyes esetekben akár halált is,
2. 2-es típusú cukorbetegséggel, mivel a magas koffein-fogyasztás csökkenti az inzulinérzékenységet,
3. várandósok között késői vetéléssel, alacsony születési súllyal, halvaszüléssel,
4. gyermekek és serdülők esetében negatív hatásokkal az idegrendszer, a szív- és érrendszer tekintetében,
5. illetve függőség kialakulásával.
"Az energiaitalok alkohollal való együttes fogyasztása még nagyobb problémát jelenthet. Felfokozott állapotot, illetve a bódultságot okozó hatása összeadódva súlyos fizikai rosszullétet okozhatnak, és lehetetlenné teszik a reális gondolkodást. A vércukorháztartást a fokozott felhasználás irányába tolja el, ez eszméletvesztést, akár közvetlen életveszélyes állapotot okozhat. Ráadásul, ha alkohol helyett egyéb pszichostimulánssal kombinálják az energiaitalokat, akkor összeadódik a két szernek a szív- és érrendszeri hatása, és ez már jellegzetes mérgezéses tünetekhez vezethe" - figyelmeztet a professzor.
