BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kásler: a mentők keresztényi elvek szerint végzik munkájukat

A mentők keresztényi elvek - szeretet, szolidaritás, embertársaik gondjainak megértése - szerint végzik munkájukat - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken a mentők napja rendezvényén, az Országházban.

2019. május 10. péntek, 21:51

Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A mentők emberi hozzáállását semmi nem pótolja, a kormány lehetősége az, hogy a körülményeket biztosítsa - mondta Kásler Miklós az MTI szerint.

Méltó helyen köszönhetem meg az önök fáradozását, kitartását, lelkesedését, felkészültségét - mondta a szakemberekhez szólva a miniszter, majd hozzátette: teljes tiszteletem és köszönetem az önöké.

Ezen a napon azt a bajtársiasságot ünnepeljük, amely igazán értékessé teszi ezt a közösséget - mondta Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója. Az évente 1,2 millió embert ellátó OMSZ hungarikum, és a vezetők feladatai között említette a mentőknél dolgozók szakmai fejlődésének, testi, lelki egészségének megőrzését, anyagi megbecsültségének növelését.

A főigazgató szerint az elmúlt években több száz új gépkocsit vásároltak, amelyek beszerzése folytatódik, lecserélik a mentőhelikopter-flottát, és a gépek képesek lesznek éjszakai mentésre is. Két mentőhelikoptert már üzembe is állítottak.

Csató Gábor szerint folytatódik a többlépcsős béremelés is. Igyekeztek nyitni a lakosság felé, elindították az újraélesztést tanító úgynevezett hősképző programot. Ezen kívül megemlítette még a tavaly elindított SzívCity applikációt, amellyel eddig 26 ember életét mentették meg, és a nyár végére használható, a mentők munkáját nagyban segítő életmentő mobiltelefonos alkalmazást is.

A mentők napján több mint százan - mentőtisztek, mentőorvosok, gépkocsivezetők, mentőápolók, mentésirányítók - elismeréseket vehettek át.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet