BUX 140065.10 0,71 %
OTP 45910 0,86 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ritka jó hírt kaptak az autósok

A Világgazdaság összesítése szerint több hónapja nem emelkedik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja, a két vezető társaság tavasszal módosított legutóbb az áron.

2016. szeptember 29. csütörtök, 07:56

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gazdasági napilap csütörtöki számában közölt cikkben azt írta, az átlagár 33 ezer forint körül stabilizálódott, a piacvezető Allianz májusban, a második helyezett K&H márciusban módosított utoljára az árakon.

A szakértők szerint ennek hátterében az áll, hogy törvénymódosítás miatt a társaságok nem kínálhatnak a régi partnereknek jobb árat, mint a régieknek, emiatt nem kampányolnak. A másik ok az lehet, hogy a biztosítók elégedettek a beszedett díjak összegével, bevételeik ugyanis 33 százalékkal emelkedtek tavaly óta.

A lap megjegyezte, hogy a kárhányad is kedvezően alakult az elmúlt időszakban, a tavalyihoz viszonyítva: tavaly a befolyt díjak 57, ebben az évben eddig kevesebb, mint 46 százalékát fizették ki kárrendezésre.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet