BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem mindenki elégedett a béralkuval

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) \"újranyitná\" az egészségügyi bértárgyalást - közölte a szervezet.

2016. június 13. hétfő, 08:35

Fotó: Dömötör Csaba / Katona Vanda

A szervezet bizakodva fogadta a kormánynak az egészségügyben tervezett részleges bérfejlesztéssel kapcsolatos múlt heti bejelentéseit, de az ágazatban dolgozók bére még akkor is kisebb lenne, mint a visegrádi négyek hasonló béreinek átlaga, ha ez az ígéret 2017 végéig megvalósul. A bejelentést csak első lépcsőként tudják elfogadni ahhoz, hogy az egészségügyi bérek 2019-re elérjék \"a hozzánk hasonló múltú országok átlagát\".

A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy a szakdolgozók, a védőnők, valamint az egészségügyi technikai dolgozók kimaradtak az érdemi bérfejlesztésből. A nekik tett ígéretek jelentéktelenek, nem veszik figyelembe, hogy a szakdolgozók elégedetlensége, ebből adódó elvándorlása és pályaelhagyása veszélyezteti az ellátás biztonságát.

A Reszasznak továbbra is célja a közfinanszírozott egészségügy megmentése és az ehhez szükséges források kiharcolása.

Eközben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfő reggel a TV2-ben úgy fogalmazott, hogy szövetséget kötöttek az egészségügyben. Szavai szerint Európában a magyarok töltik a legtöbb időt a kórházakban, ezért most a kormány arra törekszik, hogy a népegészségügyi programokkal, prevencióval, a háziorvosi ellátás javításával, a járóbeteg- és egynapos ellátás fejlesztésével ezt az időt csökkentse.

Beszélt az új budapesti kórházi ellátási rendszerről is. Ez azt jelenti, hogy három kórházat fejlesztenek, egy újat pedig építenek.

Arra a kérdésre, mennyibe fog kerülni mindez, a miniszter azt mondta, még \"komoly számolás folyik\", de \"kétszámjegyű milliárdról van szó, és nem egyessel kezdődik\".

MTI
MTI

Ez is érdekelhet