BUX 133872.25 -0,69 %
OTP 41610 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megszűnik nagyon sok illeték

Az Országgyűlés mai ülésén tárgyal arról a kormányzati előterjesztésről, amely több hatósági eljárás illetékének és igazgatási díjának eltörléséről szól.

2015. november 5. csütörtök, 06:18

A parlament honlapján elérhető módosító indítvány szerint illetékmentes lehet többek között

  • az erkölcsi bizonyítvány (ez évente négy alkalommal),
  • egyes cégadatok,
  • vállalkozói igazolvány,
  • személyi igazolvány és lakcímkártya igénylése.

Nem kell fizetnünk illetéket, ha ellopják okmányainkat, vagy névváltoztatásért folyamodunk. Ingyenesen kérhetünk mozgáskorlátozott-igazolványt és oktatási igazolványt is.

A jogosítvány kiadása első alkalommal szintén illetékmentes lesz. Ugyancsak nem kell fizetnünk majd egyes adóhatósági igazolásokért. Ingyenesen kaphatunk majd diák- és pedagógus igazolványt is.

A módosító javaslat indokolása szerint a cél, hogy csökkenjen a szükségszerű okmánycserékből adódó adminisztrációs és anyagi teher.

A mai ülésnap reggel 9 órakor a polgári perrendtartásról szóló törvénymódosítás általános vitájával kezdődik, amit a nemzetközi fejlesztési együttműködésről szóló jogszabály-változtatás tárgyalása követ.

A képviselők ezután mondhatják el a véleményüket a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon indítványáról, amelynek eredményeként egyebek mellett illetékmentessé válik a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az erkölcsi bizonyítvány, valamint a vállalkozói igazolvány kiadása.

Terítékre kerül továbbá a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő törvénymódosítás, valamint a közbeszerzési törvény változtatása is.

Az Országgyűlés hétfőn fejezi be aktuális kéthetes ülését.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet