BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vasárnapi zárva tartás - bíróságra megy az ügy

Bírósághoz fordul az MSZP, amiért a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke nem a párt vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos népszavazási kérdését terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé - jelentette be Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes.

2015. július 6. hétfő, 09:53

Pálffy Ilona vasárnap azzal indokolta döntését, hogy az ellenzéki párt idő előtt nyújtotta be kérdését. Azzal indokolta lépését, hogy a szocialista párt még a Kúria egy másik, hasonló kérdésben hozott jogerős, elutasító határozatának nyilvánosságra hozatalát megelőzően nyújtotta be kérdését, így azt nem vehette figyelembe.

Harangozó törvénysértésnek nevezte a történteket. Úgy fogalmazott: \"nem tudunk mást tenni, mint bízni abban, hogy a bíróságon még a törvények képzik a döntések alapját, nem pedig a Fidesz politikájának való megfelelési kényszer\".

Az ellenzéki politikus szerint a vonatkozó jogszabályok - Pálffy Ilona állításaival ellentétben - nem kötik a jogerőt a Kúria honlapján való közzétételhez. A bíróság határozata annak meghozásával jogerős. Márpedig az NVI a bíróság aláírt, bélyegzővel ellátott határozatának másolatát saját állítása szerint is, a valasztas.hu oldalon 16 óra 5 perckor közzétette. E szerint a döntés 16 óra 5 perc előtt megszületett. Ha valaki ennek az ellenkezőjét be tudja bizonyítani, az előtt megemeljük a kalapunkat - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Az ellenzéki politikus azt írta: az NVI vezetőjének vasárnapi döntése értelmében \"az NVB honlapján közzétett információk, dokumentumok csak tájékoztató jellegűek, azokat nem lehet komolyan venni\".

Pálffy az NVI honlapján nyilvánosságra hozott határozatai értelmében egy másik - a nyitva tartással kapcsolatos - népszavazási kezdeményezést terjeszt az NVB elé. Ezt a beadványt az a Vajda Zoltán Tamás tette, aki másokkal együtt március 15-én, majd később még többször is \"rendszerbontó\" népszavazási kezdeményezéseket is indított, amelyek közül többet az NVB hitelesített. Mostani kérdése úgy szól: Egyetért-e Ön azzal, hogy törvény ne korlátozza a kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzlet nyitvatartási idejét?.

A népszavazási kérdés benyújtásának azért van jelentősége, mert a jogszabályok értelmében azonos tárgykörben csak egy kezdeményezés vizsgálható, így a később benyújtott kérdéseket el kell utasítani. A kérdések NVB elé terjesztéséről az NVI elnökének, Pálffy Ilonának saját hatáskörben kellett döntést hoznia, a jogszabály szerint a benyújtást követő öt napon belül. Arról kellett döntenie, hogy a Kúria végzésének jogerőre emelkedése után melyik kérdést nyújtották be először, ugyanis csak azt terjesztheti az NVB elé. Az NVI elnökének döntésével szemben jogorvoslattal nem lehet élni, de a kezdeményező a kérdést ismételten benyújthatja; ebben az esetben a kérdést mindenképpen az NVB napirendjére kell tűzni.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet