BUX 133650.14 0,36 %
OTP 42040 0,74 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Orbánék üzentek Moszkvának

A magyar kormány tisztában lehet azzal, hogy az orosz titkosszolgálat áll a T-72-es tankok szállításáról szóló hír mögött, legalábbis erre utal, hogy Orbánék nemtetszésüket fejezték ki Moszkvának. Ezzel együtt úgy tűnik, Budapest csak Brüsszellel szemben mer keménykedni, Putyinnal szemben már nem olyan bátor - írja az Index.

2014. augusztus 23. szombat, 14:32

A magyar kormány jelezte Moszkvának, hogy az ukrajnai tankszállításról szóló (ál)hír \"barátságtalan gesztus\" volt a részükről - információnk szerint egyebek mellett erről is beszélt Navracsics Tibor a parlament csütörtöki külügyi-és nemzetbiztonsági bizottság összevont, zárt ülésén - írja az Index.hu.

A külgazdasági és külügyminisztériumi tárca vezetője a bizottság írásos meghívására jelent meg az ülésen, ahogyan a titkosszolgálat vezetői is. Az eseményen részt vevő egyik forrásunk szerint érezhető volt Navracsics válaszaiban, hogy igyekszik eltolni magától a Moszkvával kapcsolatos magyar külpolitikai kérdéseket, érzékeltetve a jelenlevőkkel, hogy az személyesen \"a miniszterelnök úr\" döntésein alapul, neki azokhoz nem sok köze van.

Mindenesetre az, hogy Budapest egyáltalán jelezte nemtetszését Moszkvának, egyúttal azt is jelzi, hogy a magyar kormány tisztában van vele: a szélsőjobboldali weblapon közölt tankszállításos hír publikálása mögött az orosz titkosszolgálhat állhat - ahogy egyébként ezt a témával foglalkozó hazai és külföldi szakértők is elmondták már az Indexnek.

A hintapolitikát jelzi az is, hogy miután nagy valószínűség szerint az orosz titkosszolgálat játszadozott, Kovács Zoltán államtitkár éppen a Kremlhez közeli Izvesztyia orosz napilapnak nyilatkozta, hogy át kellene gondolni az Oroszország elleni uniós szankciókat.

További részletek az Indexen.

Index.hu
Index.hu

Ez is érdekelhet