BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Bérajánlás - ez történt a mai ülésen

A versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülésén egyaránt voltak pozitív és negatív fejlemények - értékelte a találkozó eredményét a Liga Szakszervezetek az erről szóló közleményében.

2013. április 24. szerda, 12:50

A közlemény szerint a kormány kifejezte szándékát, hogy aktívan részt vesz mostantól harmadik félként a bérajánlásról szóló tárgyalásokban, és kész elfogadni a munkavállalók és munkáltatók által egyeztetett bérajánlás mértékét.

A Liga szerint a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) demonstrációját követően, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) most már hajlik ugyan egy bérajánlás aláírására, de a munkaadók által előterjesztett szöveg szerint semmilyen számszerűsíthető mértékről nem szólna az ajánlás, pusztán arra hívná fel a versenyszféra munkáltatóinak figyelmét, hogy saját teljesítőképességük és eredményességük függvényében vegyenek részt a béralkukban.

A Liga közleményében ugyanakkor arra mutat rá, hogy a szakszervezetek és a munkavállalók országszerte arra a százalékban kifejezett mértékre várnak, amelyet a háromoldalú szociális párbeszéd során állapítanak meg közösen a szociális partnerek, és amely iránytűje minden ágazatban a béralkuknak. Ez a mérték - a munkavállalói oldal szerint - legalább 4-5,2 százalékos kell, hogy legyen, hogy kompenzálja az inflációt és egyben minimális reálkereset növekedést eredményezzen - áll a közleményben.

A Liga szerint a tárgyalások jövő héten folytatódnak, a felek május 15-ét tűzték ki a megállapodás létrejöttére. A Liga Tanács hétfői ülésén úgy döntött, a Liga elnöksége sztrájkbizottsággá alakul, hogy nyomatékot adjon a bérajánlás kikényszerítésének - teszik hozzá a közleményben.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet