BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Varga: még mindig a válaszokat várjuk

Az Európai Bizottságtól a hivatalos válaszlevelet még nem kapta meg a magyar kormány - mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2012. október 4. csütörtök, 09:44

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Varga Mihály a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) már megkapott válaszról elmondta: a magyar kormány szeptemberi leveléből elsősorban a makrogazdasági pálya, az ehhez tartozó államháztartási, költségvetési intézkedések voltak fontosak a valutaalap számára. Kifejtette: a jövő évi gazdasági növekedés megítélésében közeledni tudtak az álláspontok, hiszen az 1,6 százalékos GDP-növekedést jelző magyar prognózis még az év elején készült, azóta sok minden történt a világban. Egyes területeken a gazdaságpolitikai döntések könnyítettek a helyzeten, míg más területen az európai válság továbbra is kedvezőtlenül hat. Ezek arra sarkallják a magyar kormányt is, hogy a növekedési kilátásokat átértékelje - jelentette ki a hiteltárgyalásokat irányításáért felelős miniszter.

Varga Mihály elmondta: a kormány lát lehetőséget a fogyasztást terhelő adóknál - elsősorban az általános forgalmi adónál - az adóbevételek hatékonyabb beszedésére. A vita eddig arról folyt, hogy mekkora összeget lehet még a feketének, szürkének nevezett gazdaságból behajtani. A kormány optimista - hangsúlyozta a miniszter és hozzátette, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelentős átszervezésen ment keresztül az elmúlt két évben, sokkal hatékonyabbá vált az állami bevételek beszedése.

Ebben az évben, már az ősz folyamán a tárgyalások lezárulhatnak, bízik abban, hogy az IMF közgyűlését követően újra intenzív tárgyalássorozatra kerül sok, amelynek lezártával elő lehet készíteni minden tárgyaló partner számára elfogadható megállapodási tervezetet - mondta Varga Mihály.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet