BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kiderült: horribilis összeget költ a kormány tanulmányokra

A kormány az elmúlt hónapokban ritka önmérsékletet tanúsított a költségvetés tartalékával kapcsolatban – ám ennek láthatóan vége. Az elmúlt napokban 3,3 milliárd forintot költött el a tartalékból.

2011. április 28. csütörtök, 11:04

Fotó: Dömötör Csaba / Kummer János
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eddig 810 millió forintjukba került az alkotmány az adófizetőknek - legalább is a kormány erre hivatkozva csapolta meg a \"rendkivüli kormányzati intézkedések\" 90 milliárd forintos előirányzatát, amely tulajdonképp nem más, mint a költségvetés általános tartaléka. Ezen tartalék a kormány házipénztára, és elvileg a költségvetésbe be nem tervezett előre nem látható kiadások fedezetére szolgál. A 90 milliárdos tartalék hatalmas összeg, erre a célra általában 50-60 milliárd forint közötti összegeket szavazott meg parlament korábban.

A 810 millió forintos alkotmányozási számla java része - 705,4 millió forint - a közigazgatási tárca felügyelete alatt működő Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához kerül. Vélhetően ebből az összegből fedezik azt a tájékoztatási kampányt - amire az elmúlt napokban Lázár János, Fidesz frakcióvezető tett utalást. A közigazgatási tárca az alkotmányozásra közvetlenül 98,5 millió forintot kap, míg a Nemzeti Adó és Vámhivatal is 5,9 millióval gazdagodik.

A kormány arról is döntött, hogy 1,5 milliárd forintos közbeszerzési eljárást indít a \"2011-14 évekre vonatkozóan a kormányzati döntés-előkészítést megalapozó tanulmánykészítési\" és kommunikációs feladatokra. A 2012 utáni kifizetésekre - a kormányhatározat szerint - a tárgyi költségvetésekben kell fedezetett biztosítani - vagyis a 1,5 milliárd forint a négyéves szerződés idei kerete.

Ugyancsak most jelent meg a Magyar Közlönyben az a szerdai hír miszerint a tartalékból a kormány egymilliárd forintot ad a fogászati turizmus fejlesztésére - amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kezelt turisztikai célelőirányzat kap. A turisztikai alap eredetileg 13,5 milliárd forinttal gazdálkodott - most ezt fejelték meg újabb egy milliárddal.

Költségvetési szempontból ez aprópénz, de visszatérő probléma, hogy a költségvetésben nem rendelkeznek az állami kitüntetések mellé járó borítékok kibéleléséről. Erre a célra a köztársasági elnök hivatal 24,9 millió forintot kap a már megszavazott 282 millió forinton felül.

Papp Zsolt
Papp Zsolt

Ez is érdekelhet