A negyedik negyedévben 4 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 4,1 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az adat jobb lett a NAPI konszenzusánál, amely 4,8 százalékos visszaesést várt az időszakra; a Bloomberg és a Reuters felmérése 5 százalékos visszaeséssel számolt. (A harmadik negyedévben még 7,1 százalékos volt az év/év alapon számolt GDP-csökkenés.)
2009. harmadik negyedévéhez képest 0,4 százalékos volt a GDP-visszaesés az év utolsó három hónapjában, szemben a korábbi negyedévek átlag 1,6 százalékos negyedév/negyedéves csökkenésével. Negyedéves összehasonlításban hetedik negyedéve negatív ütemű a gazdaság teljesítménye Magyarországon.
Tavaly a kormányzati várakozásoknál kedvezőbb teljesítményt nyújtott a magyar gazdaság - a kormány által Brüsszelbe január végén elküldött konvergenciaprogram a 2009-es esztendőre 6,7 százalékos visszaesést jósolt a KSH által jelentett 6,3 százalék helyett. Naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékos volt a gazdaság 2009-es teljesítmény-csökkenése.
A visegrádi országok között a hazai gazdaság tavalyi teljesítményével a sor végén kapott helyet. Míg Lengyelországban 1,2 százalékkal bővült a teljesítmény, Csehrországban 4,8 százalékkal, Szlovákiában 5,8 százalékkal esett vissza az Eurostat becslése szerint.
A tágabb régiót tekintve Bulgáriában 5,9 százalékos, a régió korábbi mintaországában, Szlovéniában 7,4 százalékos, Romániában 8 százalékos, Észtországban 13,7 százalékos, Lettországban pedig 18 százalékos GDP-csökkenést jelez előre az Eurostat 2009-re.
Túl vagyunk a mélyponton
A historikus adatok alapján a magyar gazdaság a tavalyi második negyedévben elérte a mélypontját, s a recesszió az utolsó negyedévre 0,4 százalékosra mérséklődött. Az Equilor, a Takarékbank, Budapest Alapkezelő és a CIB Bank várakozásainál is enyhébb lett a gazdaság visszaesése az év utolsó három hónapjában. A KSH által publikált adat egy enyhülő recesszióban lévő, ám potenciális szintjéhez képest még mindig mélyen alulteljesítő gazdaság képét tárta elénk.
A visszaesés elsősorban a továbbra is alacsony lakossági kereslet, valamint a még mindig csökkenő befektetési hajlandóság illetve kormányzati költés következménye - figyelmeztetett Suppan Gergely, a Takarékbank makroelemzője.
A vártnál kedvezőbb adat részben az alacsony bázishatás következménye, ám valós javulás történt az export terén (ezt a német import decemberi 4,5 százalékos élénkülése is jól jelzi), valamint a kivitel élénkülésével párhuzamosan az újrakészletezés is megindult - olvasható az Equilor elemzésében. Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő elemzője szerint a negyedik negyedéves adat javulásában az is szerepet játszott, hogy visszamenőleg korrigálták az előző három negyedév számait.
Ez már a növekedés?
Míg az Equilor szerint Magyarország 2010 harmadik negyedévében, a Takarékbank előrejelzése alapján már az első negyedévet követően léphet ki a recesszióból. A CIB szakembere, Barta György az első félév végére már pozitív negyedév/negyedéves GDP-adatot vár, míg Suppan Gergely már az első negyedévben a fogyasztás élénkülésével számol, aminek hatására 2,6 százalékos év/éves GDP-csökkenést jelez előre. 2010-ben összességében a gazdaság 0,3 százalékos bővülését várja a Takarékbank szakembere.
Barta szerint ígéretes, hogy a csalódást keltő decemberi ipari és kiskereskedelmi adat ellenére a várakozásoknál jobb lett a gazdaság teljesítménye. Az előzetes becslést elemezve elmondta, hogy minden bizonnyal a felhasználási oldalon negatív számokkal találkozhatunk majd a részletes adatban, sőt, az ipar és a beruházások mellett a kiskereskedelmi szolgáltatások is további visszaesést mutathatnak.
A CIB szakembere szerint elsősorban a nettó export lesz a növekedés motorja, ám a kilábalás lassú és fájdalmas lehet - az év egészére 0,5 százalékos GDP-csökkenést vár, hozzátéve, hogy a következő kormány tervein, s azok megvalósulásán sok múlhat.
Bebesy Dániel is óvatos, szerinte az eurózóna gyenge teljesítménye és a vártnál gyengébb német GDP-adat közel sem az eurórégió rakéta-sebességű talpra állását tükrözik, s a magyar gazdaságban sem indult meg eddig a növekedés.
A Credit Agricole makroelemzője, Stuart Bennett szerint a vártnál jobb adat ellenére is kockázatok fenyegetik a kilábalást; a német gazdaság vártnál gyengébb teljesítménye a hazai, elsősorban exportvezérelt növekedési kilátásokat is megkérdőjelezi. A szakértő 2010-re további 1 százalékos GDP-csökkenést vár.
Az Equilor szerint a GDP-adatnak közvetlen piaci hatása nem lesz, bár a kedvező nemzetközi hangulattal párosuló javuló trendekről szóló beszámoló forgalom-élénkülést eredményezhet mind a BÉT-en, mind az állampapírpiacon.
