Az idei harmadik negyedévben reálértéken csökkentették pénzügyi vagyonukat a háztartások – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett adatokból. Ahhoz, hogy végül a megtakarítások állománya mégis kissé (8,8 milliárd forinttal) gyarapodott, a kapott kamatok mellett a jelentős átértékelési nyereség járult hozzá. Az összesen 616 milliárd forintos növekmény azonban ezúttal elsősorban nem a deviza-, hanem az értékpapírpiaci árfolyammozgás következménye volt.
Mint az MNB közleményében megjegyezte: a forint kismértékű árfolyamváltozása nem gyakorolt jelentősebb hatást a pénzügyi eszközök és kötelezettségek értékére.
A hitelfelvételnél továbbra is visszafogottak voltak a magánszemélyek. A harmadik negyedévben a forinthitelek növekedése és a devizahitelek ennél valamivel nagyobb csökkenése volt jellemző. Összességében tehát nettó törlesztést mutatnak az adatok. Szakértők szerint mindez a jogos óvatosság mellett némi kényszerű vagyonfelélésre utalhat.
A pénzügyi eszközök esetében a devizabetétek és a nyugdíjpénztári követelések növelése volt jelentős, miközben a készpénz, a központi kormányzat értékpapírjai és a tőzsdei részvények számottevően csökkentek a tranzakciókból eredően. A háztartások pénzügyi vagyonának mindenesetre szeptember végére sikerült túllépni a 2007 végi szintet (a mélypont az idei első negyedévben volt).
A kedvezőtlen folyamatokat mutatja ugyanakkor, hogy miközben a háztartások nettó finanszírozási képessége az előzetes adatok szerint a 2009 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 3,4 százaléka volt, a negyedévben ez mindössze az aktuális GDP 0,9 százalékára rúgott.
