BUX 143838.02 -0,64 %
OTP 45680 -1,55 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Indul a Siófok Expressz

Nemsokára több nagyvárosban interneten is lehet jegyet foglalni.

2008. június 5. csütörtök, 10:31

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Új járatot indít Budapest és Siófok között június 21 és augusztus 24 között Siófok Expressz néven a hétvégéken a MÁV-Start - jelentette be Kozák Tamás, a cég vezérigazgatója a siófoki tájékoztatón csütörtökön. Kozák azt is elmondta, hogy június 16-ától elindítják az internetes jegyvásárlás lehetőségét.

Ezt követően bárki lefoglalhatja, illetve bankkártyájának a számának a megadásával kifizetheti vonatjegyét. Első körben azonban a vonatjegyek átvételére szolgáló terminálok csak Budapesten, Debrecenben, és Miskolcon lesznek elérhetőek. Ezek úgy működnek majd, hogy a foglaláskor kapott kódot (kódot a kártyaszám megadása után adnak) kell bepötyögni, és erre adja ki a jegyet a gép.
A társaság 2009 első negyedévére tervezi, hogy mobiltelefonon keresztül is lehet majd foglalni.

Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója elmondta: arra számítanak, hogy még az idén megkapják a MÁV Cargo privatizációjának 102 milliárd forintos árát. Ez azonban annak is függvénye, hogy mikor fejeződik be az uniós gazdasági hivatal engedélyező eljárása.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet