Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) teljesíteni fogja a 2008-as költségvetésben szereplő ingatlanvagyon-hasznosításból befolyó 30 milliárd forintos bevételt, annak ellenére, hogy ez az összeg feltételezte, hogy a kormányzat negyed megépülésével kapcsolatban már ingatlanokat értékesít az állam - mondta a Napi Online érdeklődésére Tátrai Miklós vezérigazgató.
Februárban fel fogják mérni, hogy az egyes költségvetési szerveknek az adott létszámhoz mekkora ingatlanra van szükségük, ezek bérleti díját az állam fizeti. Ha viszont az adott intézmény ennél nagyobbra tart igényt, akkor ki kell gazdálkodnia a különbözet fedezéséhez szükséges forrást. Ezek szerint az is elképzelhető, hogy a szükséges ingatlan méretének megállapítása után valamely intézményeket összeköltöztetnek, a felszabaduló épületeket pedig értékesítik. A vezérigazgató szerint nem egy különleges nagy feladványról van szó, hiszen a Kincstári Vagyon Igazgatóság (KVI) 2007-ben ilyen értékű kormányzati ingatlant értékesített.
Tátrai érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a kormányzati negyeddel kapcsolatos valamennyi, korábbiakban a KVI-hez tartozó szerződés a Kormányzati Negyed Projektiroda Kft.-hez került, függetlenül attól, hogy többek között a KVI jogutód társasága is az MNV.
