BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Óvakodnak a leépítésektől az önkormányzatok

A jelek szerint vagy nincs már kit elbocsátani az önkormányzatoktól, vagy pedig a választások közeledése miatt tartózkodnak a karcsúsításoktól a polgármesteri hivatalok, a leépítések támogatására fenntartott 13,5 milliárd forintnyi keretösszegnek ugyanis kevesebb mint tizedét hívták le ezidáig - olvasható a Népszabadságban.

2005. szeptember 26. hétfő, 08:27

Az első fordulóban nem egészen hetvenen, a másodikban pedig százhatvanan pályáztak néhány százezertől százmillió forintig terjedő összegekért. Ez utóbbi igényt a főváros nyújtotta be, de negyven-ötvenmillió körüli pénzt kért például Kaposvár és Szeged is. A tavalyi hatmilliárdos keretből négymilliárdra pályáztak.

A leépítések támogatására szolgáló keret a tavalyi előirányzatnak több mint a kétszerese, ami összességében jóval több, mint tízezer státus megszüntetésére lenne elég. A települések azonban csak óvatosan élnek ezzel a lehetőséggel, eddig ugyanis még ezer leépítésről sem döntöttek. Igaz, az igénylések harmadik üteme augusztus végén járt le, és október 15-ig további pályázatokat nyújthattak be, így a létszámcsökkentéshez kért összeg nőni fog. Csaknem bizonyos azonban, hogy a teljes keretet nem veszik majd igénybe.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet