BUX 140033.90 0,68 %
OTP 45890 0,81 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az általános tartalék a jolly joker?

Több mint ezer gombnyomás áll ma a képviselők előtt a Parlamentben, végig kell ugyanis szavazniuk a 2005. évi költségvetés tervezetéhez benyújtott módosító indítványok jelentős részét.

2004. november 30. kedd, 07:42

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ebben a körben a fejezetek közötti átcsoportosításokról dönt a T. Ház, ennek eredményeként estére összeállnak a főösszegek és a tervezett hiány. Az eredeti beterjesztés 679 milliárd forint hiánnyal számol, míg az adó- és járuléktörvények módosításával a tervezett 5847 ezer milliárd forint bevételi előirányzat tízmilliárddal csökkent. Az adószabályozás elfogadásakor Draskovics Tibor pénzügyminiszter a kiesés forrásaként azonban nem a hiányterv emelését, hanem a 25 milliárd forinttal felültervezett általános tartalékot jelölte meg. Azóta azonban a PM által is támogatott módosítási javaslatok is jórészt ezt a vészhelyzetekre fenntartott alapot vették célpontba, amely így várhatóan – figyelembe véve az államháztartási törvényt – a kiadási főösszeg arányában meghatározott minimumra, 32,6 milliárd forintra csökken.

További részletek a keddi NAPI Gazdaságban

Sebők Miklós
Sebők Miklós

Ez is érdekelhet