A jegybank változatlanul hagyja az alapkamatot - vélik egyöntetűen a NAPI Gazdaság által megkérdezett makroelemzők. Abban is egyetértenek a szakértők, hogy az év közepéig - extrém szituációktól eltekintve - a jegybank nem nyúl az alapkamathoz. A következő inflációs jelentést mindenképpen megvárják - vélekedik Samu János, a Concorde elemzője.
Varga Lóránt, az Inter-Európa bank elemzője szerint emellett az államháztartás alakulását még jó néhány hónapig vizsgálná az MNB, mielőtt bármit is lépne. Az elemző szerint egyébként lehetne vágni, de a jegybank megnyilvánulásai azt sugallják, hogy nem lesz csökkentés. A kedvező mekroszámok mellett az infláció tartósan magas, ami ugyancsak nem a vágás mellett szól, és kulcskérdés lehet a csökkenés üteme. Más vélemények szerint a jegybank számára fontos a hitelesség, azaz amíg felfelé megy az infláció, semmiképpen nem mérsékli az alapkamatot.
Egy esetleges kamatcsökkentéshez egyébként a piacok is kételyekkel viszonyulnának, mivel nincs egységes álláspont a forint erősödésével kapcsolatban, jelesül, hogy a konvergenciabefektetőknek, avagy a forró tőkének köszönhető-e - vélekedik Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője. A piac persze kikényszeríthet az első félév vége előtt is kamatvágást, ám ehhez 245 forint körülire kell(ene) gyengíteni az eurót.
