Az elemzők szerint ennek megfelelően a kormány a jövő hónapban várhatóan 2009-re vagy 2010-re változtatja a 2008-as céldátumot, de voltak olyan vélemények is, hogy az új cél nem egy év lesz, hanem egy időszak: vélhetően 2008-2010, vagy 2009-2010.
Az euró várt csúszását az okozhatja, hogy a gazdaság a tervezettnél lassabban halad a bevezetés „maastrichti” kritériumainak teljesítése felé. Az elemzők szerint az államháztartás hiánya már idén is 0,3 százalékponttal túllövi a célt és a jövő év végén is négy százalék körül lesz. Távol került az inflációs kritérium teljesítése is: a 2005 decemberi konszenzus 15 bázisponttal emelkedett, 4,55 százalékra. Két hónappal ezelőtt még 4,3 százalék volt, és már ez is meghaladta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) négy százalékos célját.
Az elemzők 20 bázispontal emelték konszenzusukat a 2004-ben és 2005-ben várt gazdasági növekedésre, 3,3, illetve 3,8 százalékra, miközben némileg javultak az ipari termelés növekedásre vonatkozó előrejelzések is. Az elemzők átlagban azt várják, hogy a jegybank mindösszesen két százalékponttal csökkenti a 12,5 százalékos alapkamatot. A 4,6 százalékos GDP-arányos hiánycél eléréséhez az elemzők többsége szerint további kiadás-megszoritásokra volna szükség. Az infláció márciusban az elemzők szerint nem emelkedik tovább a februárban mért 7,1 százalékos szintről, de az ezt követő hónapokban tovább gyorsul, mielőtt csökkenni kezd és - a konszenzus szerint - decemberre 6,1 százalékra mérséklődik.
Az államháztartás hiánya márciusban a pénzügyminisztérium előrejelzésével összhangban mintegy 80 milliárd forinttal nyílhat tovább, az első negyedévben elérve a 423 milliárd forintot, azaz az egész éves előirányzat 36 százalékát. Ez a szint jelentősen meghaladná az előző év első negyévében mért 282 milliárd forintot.
A folyó fizetési mérleg hiánya jelentősen szűkülhet január-februárban az előző év azonos időszakához képest: a konszenzus szerint 674 millió euróról 410 millió euróra. Idén a várakozások szerint a hiány a tavalyi 4,2 milliárd euróról 4,0 milliárd euróra csökken.
