Az adóhivatal ezzel több mint 600 ezer adózó esetében spórol a papír-, a nyomtatás- és a kisebb súly miatti postaköltségen. A megtakarítás mintegy 62 millió forint. Tavaly egyébként az személyi jövedelemadó-bevallás 1,2 milliárd forintjába került az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak.
A tapasztalatok szerint azok, akik egyszer már az interneten letölthető szoftver segítségével készítették el a bevallásukat, a következő évben is ezt a módszert választják – vagyis nem használják a bevallási csomag jelentős részét. A programot használók is megkaphatják azonban a teljes csomagot, ha ezt kérik az ügyfélszolgálatok valamelyikén. A kitöltési útmutató és az új – a 2003-as bevallást tartalmazó – program január 12-től lesz elérhető az adóhatóság honlapján.
Az APEH tegnap kezdte postázni a csomagokat. A programon bevallóknak küldött értesítéshez hasonló levelet kapnak azok, akik egyéni vállalkozókként az eva hatálya alá jelentkeztek be tavaly. Nekik is külön kell beszerezniük az szja-bevallási csomagot, ha volt a jövedelemadó hatálya alá tartozó keresetük. Ha ilyen nem volt, akkor csak az evabevallást kell leadniuk. A teljes bevallási csomagot kapják az egyéni vállalkozók, az egyéni vállalkozó őstermelők és a magánszemély őstermelők. Némileg szűkítettet – a vállalkozói részeket kivéve a teljeset – a magánszemélyek.
