BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kormányülés: megvan a módosított sporttörvény

A kormány mai ülésén többek közt elfogadta a sporttörvény módosításáról szóló jogszabálytervezetet - jelentette be az ülést követő sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc, a szaktárca vezetője.

2003. november 5. szerda, 17:12

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyurcsány kiemelte, hogy a törvényjavaslat kapcsán a kormány előtt csupán egy vitás kérdés maradt: az hogy hol húzódik a köz-, illetve a magánszféra felelőssége a kiemelt kockázatú sportrendezvények biztosításakor. A kormány végül úgy döntött, hogy a későbbiekben ezen rendezvények esetében az államot terheli a felelősség. Gyurcsány a NAPI Online kérdésére elmondta, hogy ennek részleteiről, vagyis arról, hogy milyen módon finanszírozzák és kik biztosítsák a rendezvényeket, külön, egy a törvénynél akacsonyabb rendű jogszabályban rendelkeznek majd.

Az új sporttörvény szerint az állami támogatások elosztása egycsatornás lesz, vagyis egy és ugyanazon feladatra csak egy szervezeten keresztül lehet állami pénzhez jutni. A miniszter kiemelte, hogy 2004-ben az idei 13 milliárd helyett 16 milliárd forint szerepel a költségvetésben sportcélú kiadásokra; ezt egészíti ki az a 4,6 milliárd, amit a Budapest Sportaréna hiteltörlesztésére fog fordítani az állam.

A kormányzat egyebek mellett folytatni kívánja a tornarterem építési programot is, így a a következő öt esztendőben várhatóan 100 ilyen létesítmény épül majd. A legnagyobb tornaterem 60-80 millió forintból hozható ki. A kabinet azt tervezi, hogy három forrásból állják majd a program költségeit: a központi költségvetés beruházások egyharmadát fizeti, a másik egyharmadot az iskolát fenntartó önkormányzat, a fennmaradó ugyancsak 33 százalékot pedig hitelekből kívánják állni, ahol a kamatterhet az állam, a tőkerészt pedig az önkormányzatok fizetik.

Egyéb döntések

Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta, hogy folynak az európai parlamenti választásokról szóló új törvénytervezet munkálatai. Az új törvényjavaslat sikere, illetve mielőbbi parlamenti jóváhagyása érdekében négypárti egyeztetést folytatnak. Az vita során csak az előző javaslat parlament által el nem fogadott részeit tárgyalnák újra, a konszenzusos fejezeteket átmentenék az új tervezetbe.

A kormány 24,5 milliárd forintos kezességvállalásról döntött, ami megteremti annak lehetőségét, hogy a Szépművészeti Múzeumban megrendezhessék a Monet és barátai kiállítást, vagyis az említett összeg nem más, mint a biztosítási díjak mögötti állami garancia.

A Leo Burnett Budapest Kft. nyerte el a kormányzati kommunikációs kampányok tervezésére és lebonyolítására kiírt közbeszerzési eljárást. A Kormányzati Kommunikációs Központ az eljárást bruttó 500 millió forint keretösszeggel írta ki. A kétfordulós pályázt első fordulójában 12 cég vett részt, míg a másodikra öt vállalatot hívtak meg.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet