Újabb feljelentéshez vezettek a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkársága által folytatott vizsgálatok – értesült lapunk. Ezúttal is hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen, miután kiderült: a választások első fordulójával nagyjából egy időben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Informatikai Kormánybiztossága pályázat kiírása nélkül egymilliárd forintot utalt át a Magyar Építőipar Kht. számára. A pénzből a kht. tagjai és gazdasági partnerei egy úgynevezett klaszter létrehozásához szükséges informatikai fejlesztéseket valósítottak volna meg. (A klaszter azonos profilú vagy termelési célú vállalkozások laza szövetsége.) A programból azonban gyakorlatilag semmi sem valósult meg. Az odaítélt támogatás nagyságát mutatja, hogy a kormányzati portál kiépítése 408 millió forintba került.
A MeH és a Magyar Építőipar Kht. megállapodása szerint az egymilliárd forintot – a bevett gyakorlattól eltérően – nem utólag, hanem még a fejlesztések elkezdése előtt kifizették. A támogatást átutalták annak ellenére, hogy a kancellária pénzügyekért felelős helyettes államtitkára felhívta Sík Zoltán informatikai kormánybiztos figyelmét: az egyösszegű kifizetés csak rendkívüli méltánylást érdemlő esetben, írásbeli indoklás alapján lehetséges. A feljegyzés szerint a Magyar Építőipar Kht.-vel kötött megállapodásban rögzített feladatok ütemezése sem indokolja az egyösszegű kifizetést. Az észrevételekre reagálva a kancelláriaminiszter kabinetfőnöke – Stumpf István miniszterre hivatkozva – írásbeli indoklás nélkül csak annyit válaszolt: fennáll a rendkívüli méltánylás feltétele.
