Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az államháztartás rendszerének mainál jóval nagyobb áttekinthetőségére van szükség. Törvényeink a magánszféra gazdálkodóitól ma már megkövetelik elszámolásaik nyíltságát, vagyonmérlegeik megbízhatóságát. Ahhoz, hogy hazánk az eddigi sikeres úton tovább integrálódhasson a nemzetközi gazdasági rendszerbe, ahhoz, hogy a nemzetközi töke továbbra is vonzónak találja az országot, ahhoz ugyanennek az áttekinthetőségnek, megbízhatóságnak az állam tevékenységeire is jellemzővé kell válnia. Ez szolgálja leginkább uniós csatlakozásunkat is, hiszen a közösségi intézményekhez való integrálódás e nélkül megoldhatatlan. Az Unió által felajánlott programok és segélyek kihasználhatóságát magyar részről ma leginkább az korlátozza, hogy a költségvetési elszámolási rend nem felel meg azoknak a szabályoknak, amelyek mentén az Unió a támogatást nyújtani tudja.
Az államháztartás átláthatóságát megteremtő, a közpénzekkel való hatékony gazdálkodást lehetővé tevő és kikényszerítő államháztartási reform folytatását, felgyorsítását az egyik legsürgetőbb feladatnak tartjuk.
Államháztartási reform
Az államháztartás reformja néhány technikai területen megkezdődött. A decentralizált pénzügyi alapok felszámolásával megakadt a közpénzek ellenőrizetlen ágazati magánkasszákban történő elpazarlása is. (A differenciálatlan végrehajtás miatt azonban a bevételi és a kiadási oldalon is ellenőrizhető Útalap is megszűnt.) A társadalombiztosítás eddig állandósult pénzügyi hiányokat felhalmozó rendszere részben a nyugdíjreform, részben a nagyobb fegyelmezettséget kikényszerítő, primitív költségvetési plafonok miatt átalakíthatóvá vált. A megújított nyugdíjrendszer bizonyítja, hogy a társadalom elfogadja a magán- és közpénzek együttes felhasználását, a szolidaritás és az öngondoskodás ötvözését és a modern pénzügyi-befektetési intézményekre való építkezést.
A Fidesz vezette koalíció alatt megakadt az államháztartás távlatos átalakítása. A stratégiai szemléletet, az intézményes keretek kiépítését a központi kormányzati hatalomkoncentráció váltotta fel. A fékek és ellensúlyok nyugati demokráciákban ismert rendszerét pedig a kormányfői beavatkozás helyettesíti.
· A megakadt reformokat újra kell indítani, fel kell gyorsítani. Az első lépés annak körülhatárolása, hogy milyen szükségletek kielégítése tartozik az állam felelősségi körébe, és milyenek nem. Ma minden területen csupán vegetálást biztosító, alacsony hatékonyságú eszközfelhasználás tanúi vagyunk. Azonban még a rendelkezésünkre álló szűkös erőforrásokkal is a felvállalt feladatok jóval magasabb szinten történő ellátása valósulhatna meg, ha szétaprózás helyett az előbbiekre koncentrálnánk.
· Második feladat a mai intézményrendszer tevékenységének tüzetes átvizsgálása az előbbiekben meghatározott állami feladatok tükrében. Rengeteg közpénz megy veszendőbe pusztán azért, mert az intézmények tisztázatlan, bizonytalanul megfogalmazott, illetve gyakran öncélú, a társadalom számára szükségtelen feladatokat látnak el. Hasonló nagyságú megtakarítást jelentene, ha egyes feladatokat nem állami szervezetben működő, esetenként jóval hatékonyabb - s így az adófizető számára olcsóbb - intézményekkel végeztetnénk el.
· A költségvetési reform harmadik elemeként a fejlett piacgazdaságokban is alkalmazott költségvetési technikák kialakításával a költségvetést mindenki számára átláthatóvá kell tenni. Ehhez egyik lépés az egységes számbavételi rendszer. Fontos, hogy a pénzforgalmi szemléletű számvitel helyett az eredményszemléletű számvitel nyerjen polgárjogot.
A finanszírozásnak a mérhetővé tett közszolgáltatásokhoz, a ténylegesen teljesített funkciókhoz kell igazodnia. Üzemgazdasági kalkulációkra, a költségek minimalizálására és - ahol csak lehetséges - széles körű versenyre van szükség a közszférában is. A versenynek nemcsak a közszolgáltatásokra vállalkozó szervezeteknek nyújtott támogatások odaítélésénél kell érvényesülnie, hanem a közintézményi szféra egészében. Az adófizetőktől elvett pénzből csak mérhető és értékelhető teljesítményekre fizethető támogatás.
A lobbiharcok
A költségvetés jövedelem-újraelosztó folyamataiban a társadalom tagjainak egymás iránti szolidaritása is megnyilvánul. Az át nem látható lobbiharcoknak a szolidaritás elvét sértő hatásuk van a költségvetés újraelosztási folyamataira. Nem gondoljuk, hogy a társadalmi szolidaritás egyetlen vagy akár csak a legfőbb letéteményesének az államnak kellene lennie. A szolidaritás alapvető emberi érték, amiben a társadalom tagjainak elsöprő többsége osztozik. A civil szervezetek, az önkéntes szolidaritás megnyilvánulásait szervező intézmények sokhelyütt könnyebben, rugalmasabban, hathatósabban oldanak meg ilyen problémákat.
Újraindítjuk az államháztartás megújítását
A jóléti rendszereknél éppúgy, mint az államháztartáshoz tartozó szervezetek, szolgáltatások működésében
· az átláthatóság,
· a teljesítményelvű finanszírozás,
· az üzemgazdasági szemlélet érvényesítése érdekében intézményi változások szükségesek.
A nyugdíjreform példája
Az egészségügy és a szociális támogatások intézményi reformja számára az elveket, a mechanizmusokat tekintve a példa lehet a hárompilléres nyugdíjrendszer. A szolidaritás, a részvételi, öngondoskodási elv, a decentralizáció, a pénzügyi közvetítőrendszer elemeinek igénybevétele azok a tényezők, amelyeket a nyugdíjrendszer sikeres átalakításából kölcsönözni lehet.
· A szabad demokraták folytatni akarják a nyugdíjrendszer Fidesz alatt elakadt reformját.
· Helyre fogjuk állítani a törvényes állapotokat.
· Javítani akarjuk a nyugdíj célú megtakarítások feltételeit.
· Növelni szeretnénk a magánnyugdíjak arányát a következő évtizedben.
Ez több kormányzati cikluson átívelő, nemzeti program, amihez társadalmi konszenzus kell.
Kórházcsőd helyett hatékony egészségügy
Az egészségügyi rendszerben növeljük az intézmények versenykényszerét. A rendszer megújítását
· a verseny, a sokszínűség,
· a számonkérhető, felelős működtetés (privatizáció),
· a regionális szintű munkamegosztás és feladatszervezés,
· és a finanszírozás decentralizálása
keretében képzeljük el. A hatékonyságot a mai magán- és közfinanszírozási arány keretei között a keresleti-finanszírozási oldal több-biztosítós modelljével fogjuk javítani.
A szociális ellátórendszer célja a leszakadás megállítása. Ehhez
· célzott támogatások,
· a támogatásra szorulók folyamatos és felelős követése,
· a foglalkozáspolitikai eszközök alkalmazása teremthet lehetőségeket.
Önkormányzatok: gazdálkodási szabadság
Az önkormányzatok számára
· az állami támogatások rendszerét állandóbbá kell tenni,
· meg kell teremteni az állam és az önkormányzatok közötti forrásmegosztás alkotmányos alapjait.
Az önkormányzatok gazdálkodási szabadságát nem kizárólag a helyi adókból származó bevételek növelése garantálhatja, hanem
· az állami adóbevételek megosztása,
· az állami támogatások pántlikázásának jelentős csökkentése,
· a gazdálkodás kényszerpályáinak felszámolása.
Ösztönző, sőt, akár megszorító szabályok szükségesek viszont ahhoz, hogy az önkormányzatok forrásaikat ne kizárólag működésre fordítsák. Azzal ugyanis csak az elkerülhetetlen intézményi-szolgáltatási reformlépéseket halogatnák. Az önkormányzatok fejlesztési forrásait nem szabad kizárólag központi, célhoz kötött támogatásokból biztosítani, mert ez nem hatékony, uniformizált fejlesztéspolitikát eredményez. Célszerű lesz az önkormányzati "fejlesztési alap" forrását, állami támogatását normákban rendezni, hogy ezzel a hosszabb távú fejlesztési stratégiák, programok végrehajthatóságát biztosítsuk.
Kétszeres köztisztviselői minimálbér
A központi költségvetési szerveknél meg kell kezdeni a teljesítményorientált finanszírozást és beszámoltatást. A közigazgatás működési mechanizmusát javítani fogjuk hatékony informatikai rendszerek alkalmazásával, áttekinthető folyamatszabályozással, azonban a legnagyobb hangsúlyt a munkaerő minőségének javítására és a munkaerő takarékosabb felhasználására helyezünk. A szabad demokraták célja, hogy a diplomás munkakörben dolgozó köztisztviselők és közalkalmazottak legalább a minimálbér kétszeresét keressék meg.
Takarékos, hatékony, kisebb államháztartás
A rendszerváltás óta az állami jövedelemcentralizáció mértéke, a költségvetésnek a nemzeti összjövedelemhez mért súlya lényegesen kisebb lett. Ez természetes, hiszen olyan társadalomból haladunk demokrácia és piacgazdaság felé, amelyben az élet szinte minden ízét állami akarat határozta meg. A felelős állampolgárok életük sokkal nagyobb körét érintő kérdésekben dönthetnek állami gyámkodás vagy kényszer nélkül.
Ma Magyarországon az állami kiadások GDP-hez mért súlya már nem tér el jelentősen az EU-tagok átlagában tapasztalható értéktől. Ám gazdagabb, fejlett piacgazdaságú, korábban jóléti államokat létrehozó országokban ez az arány valamelyest magasabb, mint a később csatlakozottakban. Megítélésünk szerint mi még nem követhetjük a gazdagabb (jóléti rendszereik finanszírozási válságával küzdő) országokat. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy alacsony hatékonyságú állami bürokráciák pazarló módon használják fel a sokkal szűkebb erőforrásainkat.
Fűnyíróelv helyett kevesebb pazarlást!
Az állami jövedelemcentralizációt és az állami kiadások GDP-hez viszonyított súlyát mérő arányszámoknak ma már nem önmagukban, hanem a költségvetési kiadások tartalmával összhangban van igazán jelentőségük. Ma már nincs szükség arra, hogy mindenáron és akár a minden területről elvevő fűnyíró elvet alkalmazva csökkentsük a költségvetési kiadások szintjét. Ez biztosan veszteségekhez, működési zavarokhoz és ezen keresztül pazarláshoz vezet. Az a fontos, hogy a költségvetés által elköltött pénz legalább úgy hasznosuljon, mintha az adófizető maga használhatta volna fel a pénzét. Arról tehát, hogy valamit költségvetésből finanszírozzunk vagy sem, nem ideológiák, hanem költség-haszon elemzések segítségével célszerű dönteni. Nem egyszerűen olcsó államot, hanem takarékos és hatékony államot, a pazarlásokat minél inkább kiküszöbölő költségvetést szeretnénk.
Az állami jövedelemkoncentráció gyors csökkenése az elkövetkező néhány évben aligha képzelhető el. Ennek oka a beruházási, felhalmozási tevékenység hosszú távú növekedésben betöltött szerepe, valamint a környezetvédelem és az infrastruktúra egyes életfontosságú területein az állami felhalmozási kiadások iránt felmerülő igények. Ez viszont érv, hogy a beruházási kiadásnövekedés strukturális átrendeződésen alapuljon, a folyó- valamint fogyasztási jellegű kiadások visszaszorításával és nem a deficit növelésével menjen végbe. Hosszabb távon a gazdaság további dinamikus növekedésével lehetőséget látunk az állam relatív méretének további szűkülésére. Ezen túl arra is, hogy az állami feladatok újradefiniálásával további jelentős költségvetési kiadáscsökkentéseket érhessünk el. Azt gondoljuk, hogy az évtized végén az állami újraelosztás GDP arányosan 33,35% lehet, ami a magánjövedelmek szabadabb felhasználásával maga is gyorsíthatja a fejlődést.
Az állami kiadások és az adók csökkentését nem a változatlanul tartott intézményi struktúra szűkmarkúbb támogatásával vagy saját források szerzésére való kényszerítésével fogjuk megoldani, hanem átgondolt strukturális reformokkal. Az oktatásban vagy az egészségbiztosításban például számos olyan részterület található, ahol az állampolgárok nemcsak a mainál jóval kiterjedtebb öngondoskodásra képesek, de azt örömmel vállalnák is. E területek leválasztása a tradicionális állami szükséglet-kielégítési mechanizmusokról az igénybevevőnek a mainál szélesebb választási lehetőséget, megbízhatóbb vagy minőségibb szolgáltatást ígér. A szolgáltatások részleges piacosításával, az adókból és járulékokból finanszírozott szolgáltatások célzottabbá tételével egyes oktatási és egészségügyi szolgáltatások finanszírozása átkerülhet a költségvetéstől a magánszektorhoz, ami a megtakarítási hajlandóságra is ösztönzően hat.
A fidesz-kormány centralizál
A kormány működésének eddigi évei alatt jelentős változás állt be az államháztartás alrendszereinek egymás közti arányaiban. Jelentős centralizálódási folyamatok indultak el, nőtt a központi költségvetéssúlya és csökkent a helyi önkormányzatok által a helyi problémák megoldására elkölthető pénz. A Szabad Demokraták Szövetsége tisztában van azzal, hogy e folyamatnak pontosan az ellenkezője szolgálná a közjót. Mi több, ez esne egybe a nemzetközi tendenciákkal, különösen az Európai Unióban érzékelhető regionalizmussal, amelynek egyik vezérelve, hogy a helyi problémákat és szükségleteket a helyben lakók helyi forrásokból oldhassák meg. E célok érdekében A Korszakváltás Programja a költségvetés kiadási és bevételi oldalának tervezésekor a decentralizáció irányába indul el. A központi költségvetési szervek és a helyi önkormányzatok közti társadalmi munkamegosztásra is áll az, amit a társadalom egészére már elmondtunk: csak azokat a feladatokat végezze és finanszírozza a központ, amiben jobb munkát végez, amiben jobb áttekintéssel rendelkezik.
Csökkenteni fogjuk az államadósságot
A '90-es évek közepének egyensúlyi válsága óta a költségvetés stabilizálódott. Az államháztartás évi hiányai nem jelentéktelenek ugyan, de akut egyensúlyi válságra 1994 óta nem volt példa. 1995 óta az államadósság GDP-hez mért aránya lassan, de folyamatosan csökkent. Radikális, gyors és a korábbiakhoz hasonló fájdalmas egyensúlyjavító programokra a jelenlegi helyzetben szerencsére nincs szükség. A makroökonómiai helyzet bíztató, az egyensúly romlása az előrelátható jövőben sem várható. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az egyensúly további javítására, az államadósság érzékelhető csökkentésére ne kellene további hathatós, bár már nem radikális, hanem folyamatos lépéseket tenni.
Az államadósság szintje még mindig meglehetősen magas. Az 1995 óta bekövetkezett csökkenés korántsem a takarékos folyó költségvetéseknek, hanem mindenekelőtt a vagyonprivatizációból befolyt bevételeknek, a mérséklődő kamatszintnek, s annak köszönhető, hogy a gazdaság magára talált és dinamikusan növekszik.
Kétségtelen, hogy számos fejlett ország relatív államadóssága ma már meghaladja a miénket. Ám Magyarország felzárkózó ország, a nemzetközi tőkepiacok rövid távú pénzügyi hullámzásaival, válságaival szemben ma még sokkal sebezhetőbb, mint a fejlett piacgazdaságok. E téren a pénzügyi válságok gazdaságunkra való átterjedésével szemben sokkal nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, ha az állam eladósodottsági szintjét tovább csökkentjük.
Számítanunk kell arra, hogy a gazdaság minden piacgazdaságban fellendülések és visszaesések ciklusain keresztül fejlődik. Ha most, a nemzetközi mércével is tekintélyes növekedést produkáló fellendülési fázisban még mindig csak a költségvetési hiány mérséklését tűzzük ki célul, akkor a lassúbb, vagy éppen negatív növekedésű recessziós szakaszokban ismét veszélyessé válhat az adósságállomány akkori növekedése. Egy dinamikusan növekvő, export és beruházások által vezérelt gazdaságban a költségvetés hosszabb távon teljesen egyensúlyba hozható.
A szabad demokraták mindent megtesznek azért, hogy Magyarország mielőbb az EURO-zóna, az EURO-LAND része legyen. Ehhez nemcsak a technikai előírásoknak kell megfelelni, hanem a tízéves távlatban várható államháztartási követelményekre (új növekedési és stabilitási paktum) is alkalmassá kell válni. Az várható, hogy a fejlett országok a mainál is szigorúbb követelmények teljesítésével akarják majd a gyorsabb és kiegyensúlyozottabb fejlődést ösztönözni. A belátható jövöben mind az államadósságnak a GDP-hez mért szintje (legfeljebb 50%), mind az államháztartási deficit mértéke (1%) mai követelményekhez képest szigorodni fog. Ennek teljesítéséhez erőteljesen fokozni kell a privatizációs bevételeket, hogy azokból csökkenthető legyen az adósság mértéke. A következő évtizedben fegyelmezettebb költségvetési tervezésre és gazdálkodásra lesz szükség, hogy az első felzárkózási periódus (2002-2004) után az államháztartás hiánya GDP-arányosan legfeljebb 1-1,5% legyen. Ehhez az államháztartás elsődleges többletének GDP-arányosan tartósan 2-2,5%-os többletet kell mutatnia.
