A repülőgépen 60 utas és a személyzet 4 tagja tartózkodott, köztük egy nemzetközi versenyről a szüleikkel és az edzőikkel hazatérő tizenéves műkorcsolyázók, egyetemisták, kínai állampolgárok, illetve egy vadászcsoport, amely egy kansasi eseményről tartott haza felé – írja az AP.
Az utasszállító járat még szerda késő este ütközött össze a Black Hawk helikopterrel, amely három katonát szállított.
A hatóságok szerint nincsenek túlélők, azonban csütörtökön még nem adták fel a hatóságok, folytatódott keresés. Egyes közösségek mindenesetre már gyászidőszakot is hirdettek.
Az egyetlen módja annak, hogy ezt túléljük, az, hogy együtt vagyunk
– mondta Pamela Hughes Mason tiszteletes a wichitai Szent Pál templomból.
Az American Airlines forródrótot, valamint washingtoni és wichitai központokat hozott létre azok számára, akik információt kérnek azokról a családtagokról, akik a lezuhant járat fedélzetén lehettek.
A szerda esti baleset halálos áldozatai között van Jinna Han, Spencer Lane fiatal korcsolyázók, édesanyjaik Jin Han, Christine Lane, valamint edzőik, a világbajnok Evgenia Shishkova és Vadim Naumov.
Nem ők voltak az egyedüli sportolók, akik a géppel utaztak. Philadelphiában és Washington környékén működő korcsolyaszervezetek is közölték, hogy néhány fiatal sportolójuk is a fedélzeten tartózkodott, mivel a gép egy tábor résztvevőit szállította haza, amit vasárnap az amerikai műkorcsolya-bajnokság után tartottak Kansasben.
Az utasok között volt még Grace Maxwell, az ohiói Cedarville Egytem egyik gépészmérnök hallgatója is, valamint három másik diák a virginiai Fairfax megyei iskolákból és hat szülő a körzetből.
A halálos áldozatok között volt még Pergentino Malabed Jr. filippínó rendőr ezredes, aki a nemzeti rendőrség utánpótlás-irányítási osztályát vezette. A Fülöp-szigeteki rendőrség szerint a tiszt azért utazott az Egyesült Államokba, hogy ellenőrizze azokat a felszereléseket, amelyeket az ország a 232 ezer fős haderő számára tervezett vásárolni.
Az áldozatok között van a három katona is, akik a helikopter fedélzetén tartózkodtak.
A tisztviselők közölték, hogy földi maradványaikat a légierő boncházába szállítják a delaware-i Dover légibázishoz. A továbbiakban az iroda koordinálja az elesett szolgálati tagok méltóságteljes átadását.
Repülő és helikopter ütközött Washington felett
Az amerikai főváros felett egy utasszállító és egy katonai helikopter ütközött össze, a két gépen összesen 67-en tartózkodtak, a hatóságok kizárták a terrorcselekmény lehetőségét.Bővebben>>>
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Ezüst gazdaság: még alig látjuk, de elképesztő benne a potenciál

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Brutális tempóban szakítják Trump aranykártyáját: kell az amerikai állampolgárság

Feleszméltek a kkv-k, sorakoznak ezekért az autókért

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Magyarellenes elnökjelölt vette át a stafétát az eltiltott Georgescutól

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Áttörő kutatás számol be a Covid hosszú távú hatásairól
