Újabb botrány robbant ki Szerbiában a boszniai háború kapcsán. A „szarajevói szafarikról” szóló botrány – amely szerint külföldi turisták pénzért lövöldöztek a környező dombokról a háború sújtotta város lakóira – évtizedek után ismét a figyelem középpontjába került. Most azonban a vádak már nem ismeretlen katonákra vagy névtelen közvetítőkre mutatnak: egy horvát oknyomozó újságíró, Domagoj Margetić azt állítja, hogy
a vérfagyasztó programokon részt vett Alekszandar Vucsics, Szerbia jelenlegi köztársasági elnöke is.
Margetić levelet írt a milánói ügyészségnek, benne egy 1993-as felvétellel, amely szerinte bizonyítja, hogy a fiatal Vucsics fegyverrel a kezében tűnt fel a szerb mesterlövészek állásai között – írja a Daily Mail.
A vádakra a szerb elnök dühösen reagált: hazugságnak nevezte a történetet, és kijelentette, hogy újságíróként tartózkodott a térségben, távol a harcoktól. A szóban forgó videó azonban makacsul jelen van az interneten, és újra meg újra felbukkan a közösségi médiában. A felvételen Vucsics valóban egy fegyveres csoport mellett áll, egy olyan domboldalon, ahonnan tökéletes rálátás nyílt az ostromlott Szarajevóra.
Támogatói szerint azonban a kezében nem puska, hanem kameraállvány volt, mások pedig – köztük maga Vucsics – azt állítják, hogy a vitatott tárgy valójában egy esernyő.
„Nem lőttem én senkire. Ott voltam Paléban, mert a munkámat végeztem” – mondta még 2021-ben, amikor először kérték számon a felvételt.
A háborúban érintett boszniai szereplők közül azonban többen is mást mondanak. Zukan Helez, Bosznia-Hercegovina védelmi minisztere szerint három egykori VRS-katona vallotta neki, hogy Vucsics nemcsak jelen volt a szerb mesterlövészek között, hanem maga is elsütötte a fegyvert. Margetić állítása még tovább megy: szerinte az akkor húszas éveiben járó Vucsics nemcsak részt vett a civilekre vadászó akciókban, hanem logisztikai segítséget is nyújtott, sőt fordítóként is közreműködött, mivel az olasz „vadászok” sokszor nem értették meg a helyi parancsnokokat. A történet így már nem csupán a jelenlegi elnök fiatalkori szerepéről szól, hanem egy egész, sötét hálózat feltárásáról.
Közben Olaszországban már hivatalos vizsgálat folyik: a milánói főügyészség olyan olasz állampolgárokat hallgat ki, akik a gyanú szerint „szórakozásból” lőttek fegyvertelen emberekre Szarajevó utcáin. A vád súlyos: különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés. A boszniai háború több mint harminc év után is olyan sebeket tár fel, amelyek nem gyógyultak be – és most úgy tűnik, a múlt talán a Balkán egyik legerősebb politikusát is utolérheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó