A teljesen elektromos Volvók eladásai 32 százalékkal csökkentek, amely a teljes értékesítési volumen 20 százalékát teszik ki – írja a Reuters a kínai Geely többségi tulajdonában lévő Volvo Cars közleményére hivatkozva.
A villamosított autók értékesítése összességében - beleértve a plug-in hibrideket is – 16 százalékkal csökkent, amely a teljes értékesítés 45 százalékát tette ki.
A Volvo Cars, amelyre Donald Trump amerikai elnök új vámtarifái miatt hatalmas nyomás helyeződik, jelenleg a költségek csökkentésével próbál zsonglőrködni, miközben próbálja tartani az amerikai fogyasztóknak értékesített autók számát. Ez főleg a hibrideket és a belsőégésű motoros modelleket érinti.
A svédországi székhelyű vállalat az európai társaival együtt a kínai vásárlókat is meg akarja nyerni a megfizethetőbb EV-ket kínáló helyi autógyártók kemény versenye ellenére.
A Volvo Cars részvényei, amelyek áprilisban a vámok miatt visszavonták a következő két évre vonatkozó nyereségprognózisukat, a reggeli kereskedésben 3 százalékkal estek, így az éves csökkenés 29 százalékra nőtt.
Ötödször is csődbe ment a patinás német gyártó, de megint menthetik
Két év után újra csődeljárás alá került a BBS. Most a KW Automotive veheti meg az ISH Management török befektetési csoporttól a németországi felnigyártót.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére