A Volvo a második negyedévében közel 11,4 milliárd svéd korona könyvelési veszteséget rögzített. A brutális veszteség mögött többek között a kínai gyártású modellekre kivetett vámok állnak, valamint több konkrét típussal kapcsolatos probléma is szerepet játszott benne.
Ugyanakkor a legnagyobb csapást az jelentette, hogy az új ES90-es modell forgalmazása lényegében ellehetetlenült az Egyesült Államokban, miután már 247,5 százalékos vámot kell a kínai elektromos autókra fizetni. Ráadásul a korszakváltó autónak szánt EX90 indulása is elég nehézkesen indult: 2023-ról 2024-re halasztották a rajtját a szoftverhibák miatt, később pedig gondok akadtak a LiDAR-szenzorral is, eladásokban ugyanakkor nem teljesített olyan rosszul – írja a Totalcar.
Fedrik Hansson, a Volvo vezérigazgatója elismerte, hogy az EX90 késése, az amerikai vámok, valamint a stratégiaváltások miatt két kulcsmodell eladási stratégiáját is újra kellett tervezniük, így pedig a teljes életciklusra számított profit is csökkent. Ennek ellenére úgy véli, hogy a jövőre nézve az EX90 technológiai alapjai kulcsfontosságúak, noha a modell bevezetése nehézkesen indult.
Leépítésekbe kezdett a Volvo
A svéd autógyártó több ezer, főleg irodai munkahelyet szüntetett meg a múlt hónapban, egy szerkezetátalakítás során.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le