Egy Ural márkájú, oldalkocsis motorkerékpárt kapott ajándékba Vlagyimir Putyin orosz elnöktől az alaszkai Bird Creekben élő Mark Warren, de elképzelése sincs róla, hogy vajon miért.
Amikor megtudta, hogy Oroszország elnöke meg akarja ajándékozni, az alaszkai Mark Warren biztos volt benne, hogy az egész nem több átverésnél. Nem sokkal később azonban tényleg megkapta vadonatúj, oldalkocsis Ural motorkerékpárját – írja a Fox19.
Warrennek korábban is volt már egy Uralja. A férfi azt mondja, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt, augusztus 6-án azzal a motorral járt Anchorage-ban. A belvárosban odament hozzá két férfi, akik azt mondták, az orosz állami médiának dolgoznak és feltettek neki néhány kérdést, miközben videót készítettek róla.
Egy kereszteződésnél megállítottak, a motoromról kérdeztek, én pedig elmondtam nekik, mikor vettem, miért és hogyan hoztam rendbe
- mondta Warren.
Néhány nappal később az egyik férfi azzal hívta fel Warrent, hogy a videó, amit vele forgattak virálissá vált az orosz közösségi médiában. Újabb néhány nappal később a Warren újabb telefonhívást kapott, melyben arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke szeretné megajándékozni egy új Urallal.
Warren biztos volt benne, hogy valamilyen átverés az egész, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot, melyben az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Vlagyimir V. Putyin elnök nevében értesítette a motorkerékpár adományozásáról. A levélben azonban egy szó sem volt arról, hogy miért.
Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen
– mondta Warren.
A helyi média kereste a nagykövetséget a különös ajándékozásra vonatkozó kérdésekkel, de nem kaptak válaszokat. Warren pedig némi habozás után úgy döntött, elfogadja az ajándékot – írja a 24.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok
Különleges magánkönyvtár érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor