Az ukrán hadsereg főparancsnoka még novemberben szabadította ki a szellemet a palackból és kezdte el borzolni a kedélyeken, elsősorban az ukrán vezetésen belül, amikor a The Economist-nak adott interjújában kijelentette: a háború zsákutcába jutott, így egy évekig is elhúzódó pozícióharcot kockáztatnak.

Vitalij Klicsko most a 20 Minuten nevű című svájci lapnap adott interjút, ahol megkérdezték tőle: szerinte Valerij Zaluzsnij tévedett-e, amikor az ukrán fronton kialakult helyzetet nyilvánosan zsákutcának nevezte. A kijevi polgármester szerint a főparancsnok igazat mondott.

Az emberek időnként nem akarják hallani az igazságot. Ő elmagyarázta, hogy mi a helyzet egy olyan területen, ami az ő felelősségi köre. Természetesen lebeghetünk eufóriában, és hazudhatunk a saját népünknek, illetve a partnereinknek, de nem tehetjük ezt örökké

– nyilatkozta Kijev polgármestere.

Vitalij Klicsko hozzátette: egyes ukrán politikusok igazságtalanul bírálják Valerij Zaluzsnijt, azonban ő mellette áll.

Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök

Vitalij Klicskot arról is megkérdezték, hogy dédelget-e elnöki ambíciókat. Erre azt válaszolta: ostobaság erről beszélni egy olyan időszakban, amikor Ukrajna a puszta létéért küzd. 

Most akkor patthelyzet vagy sem?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök viszont kevésbé reagált barátian és megértően az ukrán vezérkari főnök kijelentéseire, ő ugyanis határozottan tagadta, hogy az ukrajnai fronton patthelyzet lenne.

Az ukrán elnök köréből azóta más magas rangú ukrán vezetők is arról beszéltek, hogy Valerij Zaluzsnij kijelentései másra sem jók, mint arra, hogy felesleges pánikhangulatot keltsenek nemzetközi partnereik körében, ez pedig csak megkönnyíti az agresszor Oroszország dolgát.

Ezek után a The Economist forrásai alapján kijelentette: Valerij Zaluzsnij és Volodimir Zelenszkij viszonya most épp szörnyűnek nevezhető

Már Zelenszkij is kiéghetett a háborúban

„Csökkentek a készleteink. Ilyen az élet: mindenki a túlélésért küzd, és nekünk is meg kell védenünk magunkat” – vette tudomásul Volodimir Zelenszkij, hogy nyugati szövetségeseik a szintén háborúban álló Izraelt is támogatják, mint a mellékelt ábra mutatja, némileg Ukrajna rovására. Bővebben --->