Miután jelentősen megemelkedtek egészségügyi cégének részvényei, immár 12 milliárd dollárra nőtt a világ egyik leggazdagabb orvosának vagyona, így Sulaiman Al Habib a harmadik leggazdagabb nem királyi családtag a régióban.
A szaúdi orvos ezek után azt is elmondhatja magáról, hogy ő a Közel-Kelet leggazdagabb magánszemélyeinek egyike. A Sulaiman Al Habib a Bloomberg Billionaires Index szerint a harmadik leggazdagabb közel-keleti személy, aki nem tagja királyi családnak.
A hetvenes évei elején járó szaúdi milliárdos birodalma egyetlen klinikából nőtte ki magát, amelyet még 1993-ban alapított Rijádban. Ebből nőtte ki magát Sulaiman Al Habib cégcsoportja egy 28 milliárd dolláros egészségügyi hálózatta, amelyhez 22 egészségügyi létesítmény és 22 patika tartozik Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben. A cég ezen túl jelenleg tíz kórházat és további egészségügyi központot fejleszt.
A Dr. Sulaiman Al Habib Medical Services Group ezen túl kereskedelmi ingatlanokba is befektet.
Sulaiman Al Habib 1977-ben szerzett sebészi diplomát a rijádi King Saud Egyetemen, majd egy brit gyermekgyógyászati ösztöndíjjak pallérozta tovább orvosi tudását. Ezt követően két rijádi állami kórházban is volt főorvos, többek között gyermekgyógyászati területen. A szaúdi mágnás doktor egyike azon kevés orvosoknak, akik a világ leggazdagabb emberei közé tartoznak.
Megduplázta vagyonát a világ öt leggazdagabb embere
A nettó vagyonuk összesen 869 milliárd dollárra nőtt 2020 óta. A részletekről ITT írtunk bővebben.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet