Megkezdődött a konzervatív párti kormányok által három évtizeddel ezelőtt privatizált brit vasúthálózat újbóli államosítása. A program a tavaly nyári parlamenti választások óta kormányzó Munkáspárt előre meghirdetett gazdaságpolitikai cselekvési terveinek egyik sarkalatos eleme – adta hírül az MTI.
A londoni közlekedési minisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint
első ízben a South Western Railway (SWR) került ismét köztulajdonba.
A munkáspárti brit kormány tervei alapján az utasforgalmat lebonyolító összes brit vasúti vállalat állami tulajdonban lesz 2027-re.
Az államosítási folyamat olyan ütemben zajlik, ahogy a jelenlegi magánszektorbeli üzemeltetők koncessziós szerződései lejárnak, így nem kell közpénzből szerződésbontási kötbért fizetni.
A terv központi eleme a Great British Railways nevű állami szervezet létrehozása, amelynek feladatköre idővel a vasúti infrastruktúra fenntartására és a vonatközlekedés működtetésére egyaránt kiterjed.
A brit közlekedési minisztérium vasárnapi nyilatkozata szerint a vasúthálózat újbóli államosítása véget vet a megbízhatatlan vasúti szolgáltatásoknak és
és az utazóközönség kárára végzett magánszektorbeli nyerészkedésnek.
Az MTI felidézte, az 1990-es évek konzervatív párti kormányainak hatalmas ívű privatizációs kampányában 1993-ban jött el a vasút ideje: akkor hozták meg az addigi állami vasúttársaság, a British Rail lépésenkénti privatizációjáról intézkedő törvényt, amelynek értelmében az utas- és a teherszállítást, valamint a pályafenntartással foglalkozó céget (Railtrack) külön-külön adták magánüzemeltetésbe.
A vasútvonalakat 14 hónap alatt, egyenként ítélték oda franchise-rendszer keretében különböző magánvállalatoknak. A magánosított vasúti hálózat működése azonban azóta is szinte folyamatos bírálatok tárgya az elmaradt fejlesztések, a sorozatos késések, járatkiesések és a vonatok krónikus túlzsúfoltsága miatt.
Lazábbra vennék a brexitet a britek
Lebontaná a brexit egyes elemeit a Nagy-Britannia és az Európai Unió között tervezett együttműködés. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön