Dorin Recean moldovai miniszterelnök hétfőn váratlanul bejelentette, hogy mandátuma lejártával visszavonul a politikából – számol be az MTI.

A kormányfő Chisinauban tartott sajtótájékoztatóján egyben megköszönte a Maia Sandu államfő vezette kormányzó, Cselekvés és Szolidaritás Pártjának (PAS) a belé vetett bizalmat.

Recean kijelentette:

szilárd az elhatározása, hogy megbízatása „kormánya megbízatásával párhuzamosan” véget ér, és parlamenti mandátumától is megválik.

Mint mondta, megtiszteltetés volt számára, hogy „különösen nehéz időkben szolgálhatta” a Moldovai Köztársaságot.

Sandu Facebook-bejegyzésében köszönetet mondott az 51 éves politikusnak „erőfeszítéseiért és teljesítményéért”. „Köszönet néked, Dorin, hogy ezekben a bonyolult időkben mellettünk álltál” – írta az elnök.

Igor Grosu, a moldovai parlament házelnöke sietett hangsúlyozni, hogy Recean visszavonulása mögött személyes okok állnak. Azt hangoztatta, hogy a PAS a parlament alakuló ülése után újabb kormányfői megbízást javasolt adni neki, most azonban kénytelen lesz utódjáról gondoskodni.

A PAS párt meg tudta őrizni abszolút többségét a szeptember 28-i parlamenti választásokon, így képes egyedül kormányt alakítani.

Újabb háborúra készülhet Európa? Oroszország félreérthetetlen üzenetet küldött

A Kreml szóvivője Ukrajna sorsára rámutatva lényegében megfenyegette Moldovát. Bővebben >>>