Még nem tudni, hogy az amerikai Kongresszus jóváhagyja-e az Ukrajnának nyújtott új segélyeket. A republikánusok, elsősorban Mike Johnson képviselőházi elnök és Mitch McConnell, a szenátus kisebbségi vezetője egyértelművé tette, hogy nem támogatnak semmilyen további segélyt, hacsak nem sikerül kompromisszumot kötni a szigorúbb bevándorlási politikáért cserébe.
A demokraták „túszejtéssel” vádolják a kormánypártot.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem tud részt venni a szenátorokkal történő egyeztetésen – közölte a szenátus demokrata vezetője. Chuck Schumer szerint az ukrán elnök beszédet mondott volna az összes szenátor előtt – írta a The Guardian.
Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról
– jelentette ki az ukrán elnöki hivatal vezetője Washingtonban.
Andrij Jermak egy civil szervezet, az US Institute of Peace pódiumbeszélgetésén kérdésre válaszolva nagyon fontosnak nevezte, hogy a támogatást megszavazza az amerikai törvényhozás, mert a Joe Biden elnök által az ukrajnai támogatások folytatására kért pénz nélkül Ukrajna nehéz helyzetbe kerülne. Az ukrán költségvetés számára nyújtott közvetlen amerikai segítségről úgy fogalmazott, hogy az segített a túlélésben a nehéz helyzetben.
Andrij Jermak azt is hangoztatta, hogy
a külföldi támogatás segítségével képesek győzelmet aratni, és célnak nevezte nemcsak a 2022. február 24-e előtti állapotok helyreállítását, de a 2014 előtti határokat, ami a Krím visszafoglalását is jelenti.
Hétfőn a Fehér Ház levélben szólította fel a Kongresszust, hogy szavazza meg az elnök által Ukrajnának kért költségvetési kiegészítést.
Az amerikai elnöki hivatal költségvetési irodáját vezető Shalanda Young levelében sürgősnek nevezte a Kongresszus lépését, mert az év végén elfogy a korábban jóváhagyott keret – írta az Euronews.
A levél szerint az Egyesült Államok törvényhozása eddig már mintegy 111 milliárd dollárt (mintegy 40 ezer milliárd forintot) hagyott jóvá Ukrajna számára. A levél szerint további pénzre van szükség, és úgy fogalmaz, hogy
ha a segítségnyújtás leáll, akkor az jelentős problémákat okoz majd Ukrajna számára.
A Fehér Ház hétfőn megkongatta a vészharangot, hogy az év végéig kifogy az eddig engedélyezett pénzkeretből, hogy fegyvereket biztosítson Ukrajnának az Oroszország elleni harcban. Az amerikai pénzügyi törvények szerint a helyzet kongresszusi engedély nélkül megoldhatatlan.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban