Kijev tárgyalásokat folytat Kínával különféle mezőgazdasági termékek exportjának bővítéséről – jelentette be Oleh Osiian, az Ukrán Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Állami Szolgálat vezetőjének első helyettese.
Ukrajna borsót, búzalisztet, állati takarmányt, marhahúst, kukoricát, baromfit és vadon fogott vízi termékeket exportálhat majd. A Kyiv Independent információi szerint a vonatkozó jegyzőkönyvek a kidolgozás és a jóváhagyás különböző szakaszokban tartanak:
- a borsóra, a baromfira és halakra vonatkozó protokolltervezetek felülvizsgálat alatt állnak,
- míg a vadon fogott vízi termékekre vonatkozó jegyzőkönyv Kína végső jóváhagyására vár.
A 2022-es inváziót követően tovább erősödtek Peking és Moszkva gazdasági kapcsolatai: 2021 óta 121 százalékkal nőtt Oroszország és Kína közötti kereskedelem. A Kínai Népköztársaság hivatalosan „semleges” álláspontot foglal el a háborúval kapcsolatban. Elemzők szerint Peking a gazdasági haszna maximalizálása és geopolitikai befolyása növelése érdekében megpróbál mindkét térfélen játszani.
Árgus szemmel figyelheti Kína, megvalósul-e Trump Ukrajna-terve
Donald Trump amerikai elnökjelölt sokat hangoztatott álláspontja, miszerint államfőként ő gyorsan pontot tudna tenni az orosz-ukrán konfliktus végére, a többség szerint a Kremlnek kedvező forgatókönyvet takar. Az elemzők ugyanakkor egyetértenek abban, hogy ennek a megvalósulása az Egyesült Államok részéről is komoly következményekkel járna külpolitikai és külkereskedelmi kapcsolatok terén. De Hszi Csin-ping kínai elnök is érdeklődve figyelheti, miként alakul az ukrajnai háború, egyesek szerint Tajvan jövője is függhet attól, milyen döntések születnek a közeljövőben az Egyesült Államokban Ukrajnát illetően.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére