Legalább nyolcan meghaltak, további tizenhárman pedig megsebesültek, amikor egy férfi automata fegyverből rálőtt az emberekre a Belgrád melletti Mladenovácon csütörtök késő este – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
A szerb belügyminiszter terrorcselekménynek minősítette az esetet. Az elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki, a rendőrség lezárta a területet, ahol a 21 éves férfi feltételezhetően rejtőzködik. Helikopterekkel és hőkamerákkal is zajlik a keresés.
A rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást az esetről. Az RTS helyszíni beszámolója szerint a férfi egy autóból adta le a lövéseket az iskolaudvarban összegyűlt fiatalokra.
A vérontás két nappal azt követően történt, hogy egy belgrádi általános iskolában egy hetedikes diák lelőtte nyolc társát és az iskolaőrt, illetve megsebesített további hat tanulót és egy tanárt.
A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.
Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el. Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán
Saját aranyukra fáj a németek foga