Új idegenforgalmi szabályok léptek életbe a héten az olaszországi Velencében. A lagúnaváros megtiltotta, hogy megafont használjanak az idegenvezetők, és 25 főben korlátozta csoportjaik létszámát (kivételt jelentenek az oktatási célú és iskolai kirándulások).
25 és 500 euró közötti bírságra számíthatnak a szabályokat megszegő idegenvezetők.
A korlátozásnak már júniusban életbe kellett volna lépnie, ám – mivel ekkora már sok, 25 főnél nagyobb csoportoknak szervezett túrát foglaltak le – végül augusztus 1-re halasztották a bevezetését. Az új szabályozás a velencei Murano, Burano és Torcello szigeteken is érvényes – írja az Euronews.
Elisabetta Pesce, a város biztonságáért felelős tisztviselő elmondta:
az intézkedések célja a Velence történelmi központjába érkező látogatók mozgásának megkönnyítése, de remélik, hogy a helyiek életét is jobbá teszik ezzel.
Kirándulási díj
Velence egy új, egynapos kirándulási díjat is tesztel. A személyenként 5 eurós belépőt 29 (április és július közötti) csúcsnapon szedték be a városba látogatóktól.
Az ideiglenesen bevezetett díj eddig 2,2 millió eurót hozott az olasz városnak.
A kísérlet kritikusai szerint a fizetési kötelezettség nem alkalmas a turista dömping visszafogására, a próba első 11 napja alatt átlagosan 75 000 látogatót fogadtak Velencében.
Az ENSZ már kétszer is fontolóra vette, hogy az UNESCO védett örökségi helyszíneinek a listájára helyezi a lagúnavárost, mivel a turista szezonban jellemző velencei tömegnyomor veszélyezteti az itt lévő történelmi értékek biztonságát.
Emiatt a város korábban korlátozta a Giudecca csatornába belépő sétahajók maximális számát, illetve már tavaly szeptemberben bejelentették az egynapos kirándulási díjat, azonban akkor – az idegenforgalom világjárvány miatti visszaesésére hivatkozva – elhalasztották ennek bevezetését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az