Donald Trump fontolóra vette, hogy az Egyesült Államok hadserege által széles körben használt Tomahawk rakétákat elküldi Ukrajnába – értesült a Washington Post.
Amit a Tomahawk rakétákról többek között tudni érdemes, hogy
- ezek egyfajta robotrepülőgépek, amelyeket elsősorban nagy távolságú csapásokra terveztek;
- indíthatók mind szárazföldről, tengerről és levegőből;
- mivel a rakéták GPS-szel, tereptérképezéssel és a célpontok képének felismerésével navigálnak, így rendkívül pontosak és hatékonyak;
- hatótávolságuk több mint 1000 kilométer;
- többnyire légvédelmi rendszerek, parancsnoki központok, fegyverraktárak és egyéb kulcsfontosságú célpontok elleni csapásokhoz használják ezeket jellemzően.
A Tomahawk rakétákat az USA már bevetette iráni célpontok ellen. A lap forrásai szerint ezzel együtt az Egyesült Államok valószínűleg feloldja ATACMS ballisztikus rakéták hatótávolsági korlátozását is. Ezekkel a támadó eszközökkel Ukrajna már rendelkezik egy ideje, szintén az amerikai védelmi támogatás jóvoltából.
Ez azt jelentené, hogy az ukrán hadsereg a már birtokában lévő 18 ATACMS rakétát teljes hatótávolsággal, azaz akár 300 kilométerig is használhatja. Ez ahhoz ugyan nem lenne elég, hogy Zelenszkij elnök seregei moszkvai vagy szentpétervári célpontokat találjanak el, ahhoz azonban igen, hogy hatékonyan támadjanak orosz katonai bázisokat és repülőtereket.
Ugyanakkor a Tomahawk rakétákkal az ukrán hadsereg már elérhetné Moszkvát és Szentpétervárt is.
Az szintén nyilvánosságra került, hogy Donald Trump és Volodimir Zelenszkij legutóbbi, múlt heti telefonbeszélgetése során az amerikai elnök amikor megkérdezte ukrán kollégáját, hogy miért nem indítottak még csapást Moszkva ellen, Zelenszkij így felelt:
megtehetjük, ha adnak nekünk fegyvereket.
Donald Trump július 14-én, hétfőn jelentette be, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió megállapodott abban, hogy fegyvereket szállít Kijevnek, a költségek pedig Európát terhelik.
Feltételezések szerint Ukrajna „a legújabb csomagban” nemcsak további Patriot légvédelmi rendszereket és rakétákat kap, hanem támadó fegyvereket is. Egyes források úgy vélik: a Kijevnek szánt katonai segélycsomag olyan nagy hatótávolságú rakétákat is tartalmazhat, amelyek segítségével az ukránok képesek lehetnek mélyen Oroszországon belüli célpontokat is elérni.
Mark Rutte NATO főtitkár még kedden is Washingtonban tartózkodik, ahol tárgyalásokat folytat Donald Trumppal, Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, Pete Hegseth amerikai védelmi miniszterrel és a kongresszus tagjaival, egyebek mellett az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásról.
Trump: „Nagyon elégedetlenek vagyunk Oroszországgal”
Mindeközben az a hír is napvilágot látott, hogy az amerikai szenátus elhalasztja az Oroszország elleni szankciók szigorításáról szóló törvényjavaslat elfogadását. Erre azt követően került sor, hogy Donald Trump kijelentette: kész maga cselekedni az ügyben.
A szankciók szigorításáról szóló kétpárti törvényjavaslatot Lindsey Graham republikánus szenátor és Richard Blumenthal demokrata szenátor terjesztette elő. A dokumentum 500 százalékos vámot szorgalmaz az orosz kőolajat, földgázt vagy uránt vásárló országok – köztük például Kína, Brazília és India – importjára. A törvényjavaslatot eddig 85 szenátor támogatta – írja a Politico.
Donald Trump most épp azon az állásponton van, hogy aktuális kijelentései alapján „súlyos” 100 százalékos vámokkal sújtja Oroszországot, amennyiben 50 napon belül nem születik Ukrajnával megállapodás. Mindez azt jelenti az Euronews beszámolója szerint, hogy az amerikai elnök nyilvánosan fejezte ki ingerültségét Vlagyimir Putyin orosz elnök vonakodásával kapcsolatban, aki továbbra sem hajlandó békemegállapodást kötni Ukrajnával.
Nagyon elégedetlenek vagyunk Oroszországgal, és nagyon súlyos vámokat fogunk bevezetni... körülbelül 100 százalékos mértékben
– jelentette ki hétfőn a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján Donald Trump, aki arról is beszámolt, hogy megállapodást kötött a NATO-val az Ukrajnának szállítandó fegyverek megvásárlásáról.
Ma kötöttünk egy megállapodást, amelynek értelmében fegyvereket fogunk küldeni Ukrajnának, és a NATO fogja finanszírozni. (…) Eddig 250 milliárd dollárt költöttünk erre a háborúra, és azt akarjuk, hogy véget érjen. Csalódtam Putyinban, mert azt hittem, hogy két hónappal ezelőtt megegyeztünk. (…) Azt hittem, hogy ő olyan, aki komolyan gondolja, amit mond. Szépen megígér valamit, aztán éjszaka embereket bombáz. Ezt nem szeretjük
– tette hozzá Donald Trump.
Trump ledobta a bombát: két irányból zúdult rá azonnal a sortűz
Az amerikai elnök költségvetési törvénye hatalmas politikai vihart kavart. A Magyar Külügyi Intézet elemzője az Economxnak többek között arról is beszélt, hogy a törvény elfogadásával Trump megerősítette politikai dominanciáját, a republikánus frakció látványosan egységbe zárt mögötte. A demokraták rövid távon vereséget szenvedtek, hosszabb távon viszont mozgósíthatják azokat, akik elveszítik az egészségügyi támogatásukat, de ehhez világos stratégiai irányvonalra lenne szükségük. Mindeközben Elon Musk új pártot alapított, amely az elemző szerint komoly kihívást jelenthet a republikánusoknak.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra