Ausztria és a világ is gyászol: életét vesztette Felix Baumgartner, a világ legismertebb extrémsportolóinak egyike. A 56 éves osztrák ejtőernyős csütörtök délután, július 17-én szenvedett halálos balesetet Olaszországban, amikor motoros siklóernyőzés közben hirtelen rosszul lett, és elvesztette az irányítást a jármű felett – írja a Heute.
A tragédia az Adriai-tenger partján, Porto Sant’Elpidióban történt, ahol a sportoló alacsony magasságban repült, mielőtt lezuhant egy zsúfolt strandfürdő területére. A baleset szemtanúi szerint a gép fának csapódott, a törmelék pedig megsebesített egy ott dolgozót is.
Őt a közeli kórházba szállították, Baumgartner életét viszont már nem tudták megmenteni – a kiérkező mentők a helyszínen csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Felix Baumgartner nevét 2012-ben ismerte meg az egész világ, amikor 39 kilométeres magasságból hajtott végre szabadesést a sztratoszférából, és első emberként áttörte a hangsebességet zuhanás közben. Karrierje során számos világrekordot állított fel, többek között ő volt az első, aki motoros segítség nélkül repülve átkelt a La Manche csatornán.
Életét a határok feszegetése jellemezte – most mégis a szenvedélye okozta a vesztét.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt