A német koalíciós kormány szombaton beterjesztette az a törvényjavaslatot a parlamentben, amely lehetővé teszi a kitoloncolások felgyorsítását és más szigorú rendelkezések bevezetését a késes bűncselekmények visszaszorítása érdekében.
Nagyobb védelmet biztosítunk az iszlamista terror ellen, szigorúbb kitoloncolás vár az erőszakos bűncselekmények elkövetőire, betiltjuk a kések használatát, és alkalmazzuk a bűnözők arcfelismerését
– jelentette ki Nancy Faeser német belügyminiszter.
Kapcsolódó
A törvénytervezet beterjesztésére azt követően került sor, hogy augusztus 23-án Solingenben három embert ölt meg késsel egy 26 éves szíriai gyanúsított.
Marco Buschmann német igazságügyi miniszter korábban elmondta, hogy Olaf Scholz kancellár hárompárti koalíciója egyetértett a törvénycsomag részleteiben.
A törvénytervezetet a koalíció parlamenti frakciói már megkapták mérlegelésre – tette hozzá Marco Buschmann, aki szerint a törvénycsomag vitáját akár már a jövő héten is megtarthatják a parlamentben.
(via MTI)
Németország magára zár: nem tudják lenyelni a befektetők a radikáljobbos áttörést
A sokk után elbizonytalanodást hozott a tartományi választások eredménye. Tovább nőhet a munkaerőhiány, mert elmaradnak a külföldi szakmunkások – ettől tartanak az elemzők és a munkaadók Európa vezető gazdaságában az AfD párt választási sikerei után.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el